A kedves ügyfél vidékről hívott minket és érdeklődött a kerámia bevonatról, milyen termékekkel dolgozunk és mennyire tartós a védelem, ha ezt választja. Több céget összevetve végül minket és a Nanolex kerámiáját választotta, melyet nem csak a karosszériákra, de az üvegekre is kért. Függetlenül, hogy az autót Ő hozta el a szalonból, mégis az üvegekre is ráfért a teljes speciális tisztítás, mert olyan állapotban voltak, hogy nem volt biztonságos az esti forgalomba vagy esős időben való közlekedés. Valószínű a szállítás során fújtak valami anyagot a felületre, amit a szalon nem tudott teljesen eltávolítani, ezért foltos és néhol ragasztó csíkos nyomok voltak felfedezhetők. De a nano bevonattal való kezelés után az első üvegben már a fűtőszálak is láthatóvá váltak! A képeken jól látszik, hogy hiába a szalon állapot, azért mi még tudtunk rajta változtatni és kellett is, mert találtunk a felületen kisebb karcokat is, amik csak a reflektorok fényénél látszanak, így ezeket is ki kellett javítanunk, hogy a kerámiát a legtökéletesebb felületre tudjuk felvinni. Folyamatosan mértük a felület vastagságát, mert nagyon vékony volt a réteg és ezért nagyon körültekintően kellett fényesítenünk a felületet. A gondosan végzett munkának köszönhetően a felület még szebb és csillogóbb lett. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszú távú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! #autokeramia #nanolex
Toyota RAV4 Hybrid – kerámiabevonattal kezelve
Több céget összevetve végül minket és a Nanolex kerámiáját választotta
Leave a Reply