A kedves ügyfél látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, amit nemrég vásárolt szépítsük meg. Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton, de nem volt hozzá bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük ezt a terméket így minket választott. Örömmel elvállaltuk. Megbeszéltük, hogy mit mivel tudnánk úgy megcsinálni, hogy mi is és az ügyfél is maximálisan elégedett, legyen. A mai modern technológiának és a termékeknek köszönhetően varázsoltuk a szalon állapotúnál még szebbé ezt az autót. Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Az autó eléggé karcos volt ezért az autónak ezeket a részeit be kellett csiszoljuk, mert csak ezzel az eljárással tudtuk a karcok nagy részét megszüntetni. Folytatásként fényezéskorrekciót alkalmaztunk több lépcsőben, mert csak ez a technológia tudja, visszaadni a csiszolópapír által benne hagyott nyomok eltüntetését, visszafinomítását! Harmadik lépésben az un. ” ékszeresítő polírozással ” végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, mert sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot.
Maserati Granturismo S – kerámia bevonattal kezelve
A kedves ügyfél látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, amit nemrég vásárolt szépítsük meg.
Leave a Reply