Az autó tulajdonosa érdeklődött – mivel ő még hosszútávon gondolkodik, ebben az autóban – milyen technológiával tudnánk megőrizni az autója eredetiségét, hogy az autó fénye csillogó maradjon hosszútávon, és ellenálljon az időjárásnak vagy a kisebb karcoknak is. Természetesen a kerámiabevontra gondoltunk, ami már bizonyított többször is számunkra. Csak tudni kell, hogy hogy kezdjünk hozzá és milyen termékekkel érhető el ez a magas minőségi munka, amit mi is csináltunk ezen a nagyon karcos és kissé kifakult autón! Ahhoz, hogy ezt elérjük sok előkészítésre volt szükség a felületen, az autó bizonyos részeit sajnos be kellett csiszolni a mély karcok miatt, majd több lépésben fényezéskorrekciót alkalmaztunk, mert csak ez a technológia tudja, a csiszolópapír által hagyott nyomokat eltüntetni. Harmadik lépésben az un. ”ékszeresítő polírozással” végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, mert sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna, a kerámia bevonatot. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében! A Nanolex Si3D HD az egyedi Nanolex Si3D technológián alapul, az Si3D nagy sűrűségű változata, számos további előnnyel a kompromisszummentes professzionális felhasználáshoz. A Nanolex Si3D HD professzionális felhasználóknak tervezték, akik egy magasabb szintű Nanolex Si3D bevonatot szeretnének, magasabb ellenállósággal és keménységgel
Leave a Reply