Ceramic Pro 9H kerámia védelem

Škoda Octavia 230 VRS – Ceramic Pro „EZÜST” csomag

1024 577 hozso

Az autót nemrégiben vásárolta a kedves ügyfél. Felkeresett minket, hogy tudnák-e rajta segíteni olyan tekintetben, hogy az autót a saját ízlésének megfelelő állapotúra varázsoljuk! Az autó külsejét szerette volna rendbe rakatni velünk, mert hosszútávra tervez az autóval. Mint kiderült már gondolkodott kerámia bevonaton, de nem volt hozzá bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük a bevonatot így minket választott.

A CERAMIC PRO ”EZÜST” csomagját választotta, amely a következüket tartalmazza:

2 réteg CERAMIC PRO 9H

1 réteg CERAMIC PRO LIGHT a teljes karosszérián és lámpatesteken.

1 réteg CERAMIC RAIN az üvegekre. Kívül a műanyag vagy gumi felület ápolása CERAMIC PLASTIK-kal történik. Az alufelni ápolása kívül CERAMIC PRO WHEEL & CALIPER-rel.

A végeredmény https://www.youtube.com/watch?v=dqM1aFpxhEc

Az autó felületén látni lehetett, hogy inkább a gépi mosók nyújtotta gyorsaságot választotta előző gazdája, mint a kézi mosók adta lehetőséget. Ennek lett az eredménye a sok karc és kavargó hologram a felületen. Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ekkor már jól látható volt, hogy előttünk már próbálkoztak az autó szépségét megőrizni egy polírozással és gondolom waxolással, de ez sajnos nem sikerült, mint a képeken is látható. Bele is csiszoltak az autó felületébe, a csiszoló nyomok és a kavargó hologramok nekünk is feladták a leckét. Első lépésként egy „durva” pasztát viszünk a felületre, ami a nagyobb karcok mélységéig csiszolja a lakkozást. Nem árt azonban tudni, hogy minden autó más és más vastagságú lakkréteggel rendelkezik, ezért a mi technológiánkkal csak a kellő mélységig koptatjuk a lakkozást, mert lehetséges, hogy az autónak még az évek során szüksége lehet néhány hasonló kezelésre. A második lépcső a fényesítésé, ahol a gyári fényt nyerjük vissza. Az autótulajdonosok nagy része már ennél a fázisnál elégedett az eredménnyel, de van még egy harmadik lépcső azoknak, akik a gyári állapoton túlmutató autót akarnak. Itt már az autó fénye az ékszerek csillogásához hasonlít. Most, hogy a felület már tökéletesen sima és karcmentes nem állunk meg. A fény gyönyörűen tükröződik, következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Majd az összes üvegre felvittünk egy prémium nano bevonatot, amely erős védelmet képez az üveg felületen, és amely megakadályozza a lapátok súrlódását és kopását. A bevonat az esővizet, csapadékokat már 80 km/ó-nál is taszítja, könnyítve az éjszakai és nappali kilátást.

A Ceramic Pro 9H állandó kötést képez a felületen, kémiailag kötődik a lakkréteghez. Ez egy rendkívül tartós védőbevonat, amely védi a gépkocsi festékét vagy más felületét a káros szennyeződésekétől. A Ceramic Pro 9H egyedülálló formulája lehetővé teszi több rétegben való alkalmazását, ami azt jelenti, hogy a bevonat vastagsága további rétegekkel megnövelhető, így jobb karcállóságú vastagabb / keményebb bevonatot képez a felületen.

 

Ferrari 612 Scaglietti – Ceramic Pro 9H „Ezüst csomag”

1024 576 hozso

Hosszas szervezést igényelt ez a munkánk mielőtt hozzánk került az autó! A kedves ügyfél szereti a szép autóját és vigyáz is rá, ezért szerette volna közel tökéletes állapotban tudni. Látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, a saját ízlésének megfelelő állapotúra varázsoljuk!
Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton, de nem volt hozzá bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük ezt a terméket így minket választott. Örömmel elvállaltuk.

Megbeszéltük, hogy mit mivel tudnánk úgy megcsinálni, hogy mi is és az Ő is maximálisan elégedett,

A CERAMIC PRO ”EZÜST” csomagját választotta, amely a következüket tartalmazza:

2 réteg CERAMIC PRO 9H

1 réteg CERAMIC PRO LIGHT a teljes karosszérián és lámpatesteken.

1 réteg CERAMIC RAIN az üvegekre. Kívül a műanyag vagy gumi felület ápolása
CERAMIC PLASTIK-kal történik. Az alufelni ápolása kívül CERAMIC PRO WHEEL & CALIPER-rel.

 

Így készült:  http://https://www.youtube.com/watch?v=aGwxjVxoT0M

A folyamat alatt megtisztítottuk a felületet az erős kontaminációtól ahol mi is meglepődtünk, hogy mennyi szennyeződés és vas részecske volt már a fényezésen és a különböző elemeken, majd fényezés korrekción esett át. Minden felület hosszútávú és megfelelő védelmet kapott a legjobb termékek használatával.

Az autó kozmetikáját az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással folytattuk, amivel kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ezután fényezéskorrekciót csináltunk – mert hiába nagyon vigyáztak rá, óhatatlanul kisebb karcok, hologramok kerültek az autó felületére – és csak ez a technológia adja vissza a tökéletes felületet. Ha a fény gyönyörűen tükröződik, következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Majd az összes üvegre felvittünk egy prémium nano bevonatot, amely erős védelmet képez az üveg felületen, és amely megakadályozza a lapátok súrlódását és kopását. A bevonat az esővizet, csapadékokat már 80 km/ó-nál is taszítja, könnyítve az éjszakai és nappali kilátást.

A CERAMIC PRO 9H állandó kötést képez a felületen, kémiailag kötődik a lakkréteghez. Ez egy rendkívül tartós védőbevonat, amely védi a gépkocsi festékét vagy más felületét a káros szennyeződésekétől. A #CeramicPro9H egyedülálló formulája lehetővé teszi több rétegben való alkalmazását, ami azt jelenti, hogy a bevonat vastagsága további rétegekkel megnövelhető, így jobb karcállóságú vastagabb / keményebb bevonatot képez a felületen.

 

AMG A45 Mercedes – Ceramic Pro „EZÜST” csomag

1024 576 hozso

Hosszas szervezést igényelt ez a munkánk mielőtt hozzánk került az autó! A kedves ügyfél szereti a szép autóját és vigyáz is rá, ezért szerette volna közel tökéletes állapotban tudni. Az autót nemrégiben vásárolta ezért felkeresett minket, hogy tudnánk-e rajta segíteni olyan tekintetben, hogy az autót a saját ízlésének megfelelő állapotúra varázsoljuk! Az autó külsejét szerette volna rendbe rakatni velünk, mert hosszútávra tervez az autóval. Mint kiderült már gondolkodott kerámia bevonaton, de nem volt hozzá bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük a bevonatot így minket választott. Örömmel elvállaltuk.
Megbeszéltük, hogy mit mivel tudnánk úgy megcsinálni, hogy mi is és az Ő is maximálisan elégedett,

A CERAMIC PRO ”EZÜST” csomagját választotta, amely a következüket tartalmazza:

2 réteg CERAMIC PRO 9H
1 réteg CERAMIC PRO LIGHT a teljes karosszérián és lámpatesteken.
1 réteg CERAMIC RAIN az üvegekre. Kívül a műanyag vagy gumi felület ápolása CERAMIC PLASTIK-kal történik. Az alufelni ápolása kívül CERAMIC PRO WHEEL l& CALIPER-rel.

A folyamat alatt megtisztítottuk a felületet az erős kontaminációtól ahol mi is meglepődtünk, hogy mennyi szennyeződés és vas részecske volt már a fényezésen és a különböző elemeken, majd fényezés korrekción esett át. Minden felület hosszútávú és megfelelő védelmet kapott a legjobb termékek használatával. Az autó kozmetikáját az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással folytattuk, amivel kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ezután fényezéskorrekciót csináltunk – mert hiába fiatal az autó, és nagyon vigyáztak rá óhatatlanul kisebb karcok, hologramok kerültek az autó felületére – és csak ez a technológia adja vissza a tökéletes felületet. Ha a fény gyönyörűen tükröződik, következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Majd az összes üvegre felvittünk egy prémium nano bevonatot, amely erős védelmet képez az üveg felületen, és amely megakadályozza a lapátok súrlódását és kopását. A bevonat az esővizet, csapadékokat már 80 km/ó-nál is taszítja, könnyítve az éjszakai és nappali kilátást.

A CERAMIC PRO 9H állandó kötést képez a felületen, kémiailag kötődik a lakkréteghez. Ez egy rendkívül tartós védőbevonat, amely védi a gépkocsi festékét vagy más felületét a káros szennyeződésekétől. A #CeramicPro9H egyedülálló formulája lehetővé teszi több rétegben való alkalmazását, ami azt jelenti, hogy a bevonat vastagsága további rétegekkel megnövelhető, így jobb karcállóságú vastagabb / keményebb bevonatot képez a felületen.

Škoda Octavia VRS – Ceramic Pro 9H kerámiával kezelve

1024 576 hozso

Az autót nemrégiben vásárolta a kedves ügyfél. Felkeresett minket, hogy tudnák-e rajta segíteni olyan tekintetben, hogy az autót a saját ízlésének megfelelő állapotúra varázsoljuk! Az autó külsejét szerette volna rendbe rakatni velünk, mert hosszútávra tervez az autóval. Mint kiderült már gondolkodott kerámia bevonaton, de nem volt hozzá bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük a bevonatot így minket választott. Még annyit említett, ha volna valami újdonság a kerámibevonatok területén, ami még nem került fel autókra szívesen venné, ha az övére tennénk belőle. Pont ekkor kaptunk a Ceramic Pro Hungary jóvoltából a 9H nevű termékükből. A Ceramic Pro 9H állandó kötést képez a felületen, kémiailag kötődik a lakkréteghez. Ez egy rendkívül tartós védőbevonat, amely védi a gépkocsi festékét vagy más felületét a káros szennyeződésekétől. A Ceramic Pro 9H egyedülálló formulája lehetővé teszi több rétegben való alkalmazását, ami azt jelenti, hogy a bevonat vastagsága további rétegekkel megnövelhető, így jobb karcállóságú vastagabb / keményebb bevonatot képez a felületen. Az autó felületén látni lehetett, hogy inkább a gépi mosók nyújtotta gyorsaságot választotta előző gazdája, mint a kézi mosók adta lehetőséget. Ennek lett az eredménye a sok karc és kavargó hologram a felületen. Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ekkor már jól látható volt, hogy előttünk már próbálkoztak az autó szépségét megőrizni egy polírozással és gondolom waxolással, de ez sajnos nem sikerült, mint a képeken is látható. Bele is csiszoltak az autó felületébe, a csiszoló nyomok és a kavargó hologramok nekünk is feladták a leckét. Első lépésként egy „durva” pasztát viszünk a felületre, ami a nagyobb karcok mélységéig csiszolja a lakkozást. Nem árt azonban tudni, hogy minden autó más és más vastagságú lakkréteggel rendelkezik, ezért a mi technológiánkkal csak a kellő mélységig koptatjuk a lakkozást, mert lehetséges, hogy az autónak még az évek során szüksége lehet néhány hasonló kezelésre. A második lépcső a fényesítésé, ahol a gyári fényt nyerjük vissza. Az autótulajdonosok nagy része már ennél a fázisnál elégedett az eredménnyel, de van még egy harmadik lépcső azoknak, akik a gyári állapoton túlmutató autót akarnak. Itt már az autó fénye az ékszerek csillogásához hasonlít. Most, hogy a felület már tökéletesen sima és karcmentes nem állunk meg. A fény gyönyörűen tükröződik, következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Majd az összes üvegre felvittünk egy prémium nano bevonatot, amely erős védelmet képez az üveg felületen, és amely megakadályozza a lapátok súrlódását és kopását. A bevonat az esővizet, csapadékokat már 80 km/ó-nál is taszítja, könnyítve az éjszakai és nappali kilátást.

BMW E46 M3 – Ceramic Pro 9H kerámia kezelése

1024 576 hozso

Hosszas szervezést igényelt ez a munkánk mielőtt hozzánk került az autó! Az autót nemrégiben vásárolta a kedves ügyfél. Felkeresett minket, hogy tudnák-e rajta segíteni olyan tekintetben, hogy az autót a saját ízlésének megfelelő állapotúra varázsoljuk! Az autó külsejét szerette volna rendbe rakatni velünk, mert hosszútávra tervez az autóval. Mint kiderült már gondolkodott kerámia bevonaton, de nem volt hozzá bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük a bevonatot így minket választott. Még annyit említett, ha volna valami újdonság a kerámibevonatok területén, akkor szívesen venné, ha az övére azt tennénk. Ami újdonság az a Ceramic Pro Hungary jóvoltából a 9H nevű termékük. A #CeramicPro9H állandó kötést képez a felületen, kémiailag kötődik a lakkréteghez. Ez egy rendkívül tartós védőbevonat, amely védi a gépkocsi festékét vagy más felületét a káros szennyeződésekétől. A Ceramic Pro 9H egyedülálló formulája lehetővé teszi több rétegben való alkalmazását, ami azt jelenti, hogy a bevonat vastagsága további rétegekkel megnövelhető, így jobb karcállóságú vastagabb / keményebb bevonatot képez a felületen. A folyamat alatt megtisztítottuk a felületet az erős kontaminációtól ahol mi is meglepődtünk, hogy mennyi szennyeződés és vas részecske volt a fényezésen és a különböző elemeken, majd fényezés korrekción esett át. Minden felület hosszútávú és megfelelő védelmet kapott. Az autó kozmetikáját az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással folytattuk, amivel kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ezután fényezéskorrekciót csináltunk mert hiába nagyon vigyáztak rá óhatatlanul kisebb karcok, hologramok kerültek az autó felületére – és csak ez a technológia adja vissza a tökéletes felületet. Ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen!

LEXUS RX450h – kerámiával kezelve

1024 576 hozso

Mostanában egyre többen hosszútávra gondolkodnak az autójukkal kapcsolatban. Így volt ezzel ennek a Lexus-nak a tulajdonosa is, aki nem régiben vásárolta ezt az autót. Több munkánkat is látta és arra az elhatározásra jutott, hogy az új autóját kerámia felületvédelemmel szeretné ellátni, így biztosítva még hosszabb és tartósabb védelmet az autójának az időjárás viszontagságai ellen. Ezért a #Ceramicpro9h bevonatét vittük fel a felületre, ami egy rendkívül sima és fényes felületet eredményez. Ahhoz, hogy ezt a tökéletes felületet elérjük a japán #KAMIKAZECOLLECTION termékeit használtuk! A végeredmény: gyönyörű fényes felület, a víz egyszerűen lepereg róla (lótusz effektus), a piszok könnyen eltávolítható és a festéket védi a kerámia bevonat hosszú időn keresztül. A Ceramic Pro 9H állandó kötést képez a felületen, kémiailag kötődik a lakkréteghez. Ez egy rendkívül tartós védőbevonat, amely védi a gépkocsi festékét vagy más felületét a káros szennyeződésekétől. A Ceramic Pro 9H egyedülálló formulája lehetővé teszi több rétegben való alkalmazását, ami azt jelenti, hogy a bevonat vastagsága további rétegekkel megnövelhető, így jobb karcállóságú vastagabb / keményebb bevonatot képez a felületen.