Szélvédő védelem

Ferrari F12 TDF – Csak hozzáértőknek!

1024 576 hozso

799 db 6,3 cm3 V12 – 780 lóerő. Ez a Ferrari F12 TDF.

A rövidítés a „Tour de France”-ra utal, de természetesen semmi köze a kerékpárversenyhez, ellenben a Tour de France de Automobile-hoz annál inkább. A harminc éve megszüntetett versenyről azért igencsak ritkán hallani. A közúton megrendezett versenyről az is kiderült, hogy gyári Ferrari pilóta 1956-ban nyerte meg először egy 250 GT volánja mögött, név szerint Alfonso de Portago, aki részmunkaidős versenyző volt és főállású playboy.

Ezen kívül még nyolc alkalommal nyert itt a Ferrari a 250 GT három generációjával – beleértve a GTO modellt is. A Ferrari egyébként már 1956-ban is megemlékezett Portago győzelméről a 250 Berlinetta TdF kiadásával.

A 6,3 literes, V12-es motor 8500-as fordulatszámnál 780 lóerőt ad le, ami 40-nel több a normál F12 teljesítményénél. A TDF tömegéből 110 kilót faragtak le a mérnökök, így 1415 kilót nyom utasok nélkül. A hátsókerék-meghajtású, nem hibrid utcai autók között rekordnak számít, hogy 2,9 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, és 7,9 másodperc alatt a 200 km/h-t. A végsebessége több mint 340 km/h.

Mivel a TDF változatot elsősorban versenypályás használatra tervezték, nagy figyelmet fordítottak a mérnökök az aerodinamikai teljesítmény javítására. A karosszéria aerodinamikai hatékonyságát 60 százalékkal növelték meg; a nagyobb szárnyaknak, a hatékonyabb diffúzornak és a simára burkolt padlónak köszönhetően 200 km/h-nál 230 kilónyi leszorítóerő ébred a kocsin, ami 107-tel több, mint a sima F12 Berlinetta esetében.

Valószínűség szerint ez az utolsó szívómotoros Ferrari, ami – az alacsony darabszámmal együtt – nagyon megdobhatja az értékét a közeljövőben.

Dedikálta Sebastian Vettel, Kimi Raikkönen, és az akkori csapat főnök Maurizio Arrivabene.

3000 km-ről, Izlandról – Mazda CX-3 AWD

1024 576 hozso

Van északon egy szigetország, nem, nem az Egyesült Királyság, annál is északabbra, ahol már-már sarkvidéki szelek fújnak. Az időjárás itt nem kímél se embert, se állatot, se autófényezést. Kézi autómosó nagyon kevés helyen van csupán, ha mégis fejvesztve keresnénk egyet, Reykjavíkban biztosan találunk. A lényeg csupán annyi, hogy a hozzánk érkező Mazda CX3-as csak egy kétéves, 30 ezer kilómétert futott járgány, mégis az izlandi körülmények olyannyira igénybe vették a lakkrétegét, hogy nekünk 3 napba tellet, mire a megszokott és elvárt végeredményt ki tudtuk hozni a felületből. Zárásképpen pedig az elmaradhatatlan kerámia bevonattal óvtuk az egész karosszériát és a felniket is. Mivel az autó már nem tér vissza Izlandra, így munkánknak hála újjá született és most már mindig így fog ragyo

gni.

Kia Ceed – Hajaz a luxusra!

1024 576 hozso

Néhányan lehet, úgy gondolják, hogy kerámia bevonatot csak igazán nagy értékű autókra érdemes felvinni, pedig ez egyáltalán nem így van. Azt szoktuk mondani, hogy amennyiben a tulajdonos még évekre tervez négykerekűjével, úgy teljesmértékben ajánljuk ezt a fajta védelmet.

Ezt az autót most vette a gazdája és szeretné, ha sok-sok balesetmentes kilómétert utazhatnának együtt. A jármű felszereltsége ámulatba ejtő, vezetéstechnikai kiegészítők garmadája található benne, mégis valami hiányzott: hogy kívülről is ragyogjon. Úgy érezte a tulaj, ahhoz, hogy hű társakká váljanak, az autó a legjobbat érdemli, így került hozzánk a kocsi. Tudtuk mennyire fontos az ügyfélnek, hogy makulátlan munkát végezzünk, hiszen nekik megannyi közös élményben lesz részük. Mi a szokásos fényezéskorrekcióval és két réteg kerámiával járultunk hozzá utukhoz.

 

Mert minden autó megérdemli!

Carbonschwarz metál mindenek felett

1024 576 hozso

Az ötméteres luxusautó a ma kapható legszebb négyajtós BMW. Legalábbis szerintünk. A tekintélyt parancsoló lökhárító és elnyújtott, karbonszállal könnyített karosszériája minden tekintetet magára irányít. A külcsín mögött húzódó belbecsről viszont kevesen tudnak. A motorháztető alatt rejtőző dízel motor takarékos akár egy kisautó. Az utastérben megbújó extrákat egy tabletről is irányíthatjuk, az érintő kijelzővel ellátott kulccsal pedig szinte bárhova beparkoltathatjuk az autónkat.

Be kell vallanunk azért egy ilyen járgány belőlünk is kihozza a nagy „gyereket”, minden önuralmunkra szükség van, hogy ne engedjünk a csábító elektronika kísértésének és kezdjünk el rögtön mindent végignyomkodni. Nehezen de sikerült a munkánkra is fókuszálni, így természetesen ez a példány is megszépült fényezéskorrekciónk által, melyet két réteg kerámiával zártunk le.

Mercedes Benz All Terrain – Az inspirálóan markáns!!!

1024 576 hozso

Az All-Terrain formái erőteljes SUV-jellemzőkkel a városi életstílust reprezentálják. Valódi nyugalomsziget egy ilyen Mercedes, teljesen jól hozza azt a sztereotípiát, amely a márkát körülöleli.

A lágy ívekből és finoman domborodó, letisztult lemezekből építkező nyúlánk forma kétségtelenül elegánssá varázsolja a puttonyos E-osztályt. A praktikus kombi karosszériát új szintre emeli az All-Terrain csomag. Ez az E-osztályos kombi tényleg csak azokat szólítja meg, akik kifejezetten kalandos megjelenésű személyautóra vágynak. Beige Nappa bőrbe csomagolt fotelek, a Burmester hifiből kellemes zene szól, a körbefutó hangulatvilágításon bármilyen szín kiválasztható.

Érzitek ezt?! Mi teljesen átadtuk magunkat varázsának, amikor rajta dolgoztunk. És bár nehezen lehet, a hatását még két réteg kerámiával, bőrbelső tisztítással és impregnálással illetve üvegkezeléssel fokoztuk.

Most már valóban makulátlan az autó!

Ferrari 599 GTO – Összesen 599 db készült az autóból

1024 576 hozso

Összesen 599 db készült az autóból, mely alkatrészei nagy részét az 599XX kísérleti autótól örökölte. Azt ígéri a Ferrari, hogy az 599 GTO-val ismeretlen fogalommá válik az alulkormányozottság, a „kommunikatív futómű” pedig a létező legjobb visszajelzéseket adja.

670 lóerős motort kapott az autó, minden idők leggyorsabb utcai Ferrarijának számít.

A lényegében az Enzo utódjának szánt sportkocsiról: 620-ról 670 lóerősre húzták fel a régi hatliteres V12-es motort, legnagyobb nyomatéka 608-ról 619 Nm-re nőtt.

270 kilót faragtak a normál 599-es tömegéből, így mindössze 1495 kilogrammos a GTO. Százra 3,7 helyett 3,5 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig 331 helyett 335 km/óra. Nagyjából 1:24 perces időre képes az autó a fioranói tesztpályán, ez kerek egy másodperccel jobb, mint amit az Enzo tud.

Műszakilag és külsőleg is sokat változott az autó, az új első spoilerből és agresszív diffúzorból, valamint F1-es kerékborításokból álló aerodinamikai csomag 193 km/órás tempónál 144 kilogrammos leszorító erőt generál. Faragtak a karbon-kerámia fékrendszer súlyából, vékonyabb üvegeket és alumínium elemeket használtak, sőt a 60 milliszekundomos váltásokra képes, robotizált hatfokozatú váltót és a sportkipufogót is fogyókúrára fogták a minél jobb súly/teljesítmény arány érdekében.

Karbonszálas anyagból készültek a váltófülek, változtak a kipörgésgátló beállításai: míg az 599 GTB-ben van egy jeges útviszonyokra kitalált fokozat, a GTO-ból ez hiányzik, helyette teljesen kikapcsolható az elektronika. Felszerelték az autót egy Virtual Race Engineer névre keresztelt rendszerrel is, amely folyamatosan tájékoztatja a sofőrt az autó állapotáról és teljesítményéről.

Eddig összesen kétszer használta a Ferrari a GTO elnevezést, az 1962-es 250 GTO után 1984-ben szimplán GTO néven került piacra egy modell.

 

Ördögi páros! – avagy az éjfúriák spa élménye

1024 576 hozso

Az utóbbi időben már azt hittük, hogy a csúcskategóriás referenciáinkat nem igazán lehet tovább fokozni. Arra viszont nem gondoltunk, hogy mi történik, ha egy ügyfél rögtön két fenevaddal gurul be garázsunkba egyszerre. Ezek az éjfekete S8 ikrek egy időben kerültek hozzánk ugyanattól a tulajtól. A két autó minden külső részletében megegyezik – legalábbis mindenki ezt gondolta mielőtt elkezdtünk dolgozni rajtuk. Majd, amikor már polírkorongjaink alatt parkoltak, előbújt az egyetlen felszíni eltérés: az egyik modell ugyanis lakk fekete, míg a másik metál fényezésű. Természetesen mi mindkettőnek gyönyörű mélységű fényt kölcsönöztünk, melyet két rétegnyi kerámia védelem óv meg, hiszen tudtuk, hogy az ilyen közegben mozgó éjfúriáknak nap, mint nap a legmagasabb elvárásokkal szemben kell helytállniuk.

Domborulatok a javából!

1024 576 hozso

Ez az autó, bizony egy Peugeot RCZ.  A márka az utóbbi néhány évben a SUV-ok piacra dobásában remekelt. A hatalmas oroszlánok sorra gyűjtötték be a kategória díjakat. Most a Peugeot megint újítani próbált, igazából sikerült is neki. Az autó nem kicsit hasonlít az Audi TT modelljére, csak itt sokkal modernebb vonalakkal dolgoztak a tervezők.

Amikor hozzánk érkezett ez a repülőcsészealj, mi is nagyokat néztünk. A tulajdonos persze ezt már megszokta, mivel az utcán is bizony mindenki megbámulja a járgányt. Teljesen érthető módon egy ilyen design vonalaival óvatosan kell bánni, és törekedni kell azok megóvására a lehető leghosszabb ideig. Az ügyfél ezért minket bízott meg fényezéskorrekcióval és a kerámiabevonat felvitelével is. Mi pedig az amúgy is rendkívül áramvonalas külsőt örömmel tettük még inkább légellenállóvá.

A botox kezelés kipipálva! – Ferrari Mondial T

1024 576 hozso

Ferrari. Szinte az egész világon ismerik, kicsik és nagyok, nők és férfiak egyaránt. Lehet szeretni és nem szeretni, de azt el kell ismerni, hogy amit létrehoztak az maradandó. Vannak, akik csak képeken és filmeken látnak ilyen csodákat, mások modell autóként veszik meg és gyűjtögetik a típusokat, néhányan pedig megtehetik, hogy meg is vegyenek egyet.

Ez a Ferrari Mondial már jócskán túl van a harmadik X-en. Egy ilyen autónál a tulajdonos párja biztosan féltékeny lehet, mert már igen sok törődést igényel ez a mestermű. Hozzánk azért került, mert elérkezett az ideje egyfajta botox kezeléshez hasonlító kicsinosításnak. Helyrehoztuk teljes egészében az autót. A színének köszönhetően szemet gyönyörködtető lett a végeredmény. Ha eddig megbámulták az utcán, ezután már csak irigykedő pillantásokkal és elismerő fejbólintással jelzik a tulajdonosnak, hogy ez igen!

Persze mint tudjátok hozzánk azok járnak, akiknek a szép nem elég, ezért esett ránk most is az ügyfél választása

 

 

A tehetősek pszichológusa – Ferrari F12 Berlinetta

1024 576 hozso

Ferrarikban gazdag nyarat tudhatunk magunk mögött, és még nincs vége. Munkáink között volt patinás oldtimer, illetve egyenesen az olaszországi gyárból traileren érkező limitált kiadás is. Az biztos, hogy Ferrarit nem a hétköznapokra vesz az ember, ezek inkább a gőz kieresztését segítik, tekinthetjük a tehetősek pszichológusának is. A márka titka a kizárólagossában rejlik. A Ferrari kétségtelenül nagyon jó üzletpolitikát folytat azáltal, hogy az igazán különleges darabokra vásárlási igényt csupán egy mindenki számára elérhető modell megvásárlása után nyújthatunk be. Ezáltal a „hétköznapi” autóik értéktartása meglehetősen jónak számít, a korlátozott darabszámúak pedig igazi befektetésnek tekinthetőek.

Az F12 Berlinetta mindennapi emberek által is rendelhető példánynak számít, miközben értéke egy ház árával vetekszik. Mondanunk sem kell, hogy nagyon örülünk, hogy egy ilyen csodát is referenciáink között tudhatunk. Most is tökéletes minőségre törekedve végeztük el a fényezés korrekciót az autón, majd mindezt két réteg kerámiával zártuk le, mert tudjátok azok jönnek hozzánk ”Akiknek a szép nem elég!