Archives

„Minden nap egy versenynap” – BMW M4 CS

Ha sikeres akarsz lenni az élet általad választott területén, akkor bizony versenybe kell szállnod. Hol másokkal, hol pedig az előző napi önmagaddal szemben. Ez a jelenség kétségkívül érezhető az autóiparban is. A márkák az aktuális trendekben igyekeznek lekörözni versenytársaikat. Már a hétköznapi autótípusok egy-egy új gyártmányának bemutatásakor is határozottan érezhető a feszültség, hát még egy lakás árat is túlszárnyaló járgánnyal kapcsolatban… olyankor egyenesen felrobban a piac.

Egy valami viszont biztos, ennek a BMW CS modellnek a kategóriájában nincs ellenfele. A limitált darabszámban legyártott fenevad a hétköznapinak nem igen mondható autókázáson túl akár a versenypályán is megállná a helyét. A 460 lóerős morcos coupé megtervezésére a BMW szemmelláthatóan hatalmas figyelmet fordított a legapróbb részletekig menően. A nyomás ebben a helyzetben rajtunk sem volt kisebb. Mi a munkánkkal igyekeztünk hozzájárulni az autó értékéhez, miközben végig tisztában voltunk vele, hogy a legapróbb hibával is komoly értékcsökkenés következhet be egy ilyen darabon.

Alázatunknak és precizitásunknak hála a fényezés korrekció és két réteg kerámiabevonat felvitele után az autó tulajdonosa immár teljes pompájában láthatta újra féltett kincsét.

 

BMW X3 M40i – Csúcsra járatva!

A kedves ügyfél szereti a szép autóját és vigyáz is rá, ezért szerette volna közel tökéletes állapotban tudni. Látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, amit nemrég vásárolt szépítsük meg. Örömmel elvállaltuk. Megbeszéltük, hogy mit mivel tudnánk úgy megcsinálni, hogy mi is és Ő is maximálisan elégedett, legyen. Minden felület hosszútávú és megfelelő védelmet kapott a legjobb termékek használatával. Az autó kozmetikáját az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással folytattuk, amivel kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ezután fényezéskorrekciót csináltunk – mert hiába nagyon vigyáztak rá óhatatlanul kisebb karcok, hologramok kerültek az autó felületére – és csak ez a technológia adja vissza a tökéletes felületet. Ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében! A KamikazeCollection Zipang kerámia bevonat nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem, illetve ellenáll ezeknek anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez.

BMW 750Li Individual xDrive – A vezető luxus.

Ennek az autónak a színét úgy hívják hogy AZURIT fekete metál.
Ez a vonzó fényezés csak közvetlenül a ráeső fényben fedi fel a maguk teljességében az erényeit. Az ásványi rézlazúrhoz hasonlóan a felület a feketétől a türkiz csillogású sötétkékig terjedő árnyalatban ragyog.

Az autó viszonylag fiatal. A tulajdonos szerette volna a saját igényeihez mérten a külsejét hosszútávon tartós védelemmel ellátni! Az autó kozmetikáját az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással folytattuk, amivel kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ezután fényezéskorrekciót csináltunk több lépcsőben – mert hiába fiatal az autó és nagyon vigyáztak rá óhatatlanul kisebb karcok, hologramok kerültek az autó felületére – és csak ez a technológia adja vissza a tökéletes felületet. Ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a Kamikaze Collection Enrei Coat prémium kerámia bevonatot. Végezetül felvittük az autóra a kerámia bevonatot

 

BMW M2 Competition – Több mint sportautó

Egy újabb szalonból hozott autó, amin mégis 2 napot dolgoztunk. Sokan hiszik, hogy a szalonautó olyan hibátlan állapotú, hogy minden „aládolgozás” nélkül fel lehet rá kenni a kerámiát, ami igaz abban az esetben, ha nem törekszünk tökéletességre. Szerencsére a kedves ügyfélnek már dolgoztunk egy másik autóján, így tudta, hogy hiába a szalonból hozott autót azért azon is van mit csinálni mielőtt a 2 réteg kerámia felkerül a felületre. Már a mosásnál kiderült, hogy bizony ebben a lakkrétegben is már megtalálható a vas-oxid, amit egy speciális anyaggal tudtunk csak eltávolítani. A szennyeződés valószínűleg a szállítás során kerülhetett a felületre, amikor vasúton szállították az új autót.  Folytatva munkánkat próbáltuk megtalálni a leginkább megfelelő anyagokat ahhoz, hogy tökéletesen szép és csillogó fénye legyen az autónak. Tesztelések során kerül kiválasztásra az az anyag, ami a legmagasabb fényt adja a felületnek. A nap hátralévő részén fényezéskorrekciót csináltunk a felületen a tökéletes csillogás elérésért. A második nap az autó tüzetes átnézése után kifújásra került a rések közül levegővel az oda telepedett polír maradvány, végül a zsírtalanítás következett. Mindezek után kerülhetett csak sor a kerámia felvitelére. Mivel két rétegben kerül felkenésre a kerámia és a két réteg felkenése között min. 6 órának kell eltelnie, így lett kész az autó a második nap estéjére, de az eredmény magáért beszélt!

BMW M2 Competition M Performance – Izgalmas. Sportos. Lázadó.

Egy újabb szalonból hozott autó, amin mégis 2 napot dolgoztunk. Sokan hiszik, hogy a szalonautó olyan hibátlan állapotú, hogy minden „aládolgozás” nélkül fel lehet rá kenni a kerámiát, ami igaz abban az esetben, ha nem törekszünk tökéletességre. Szerencsére a kedves ügyfélnek már dolgoztunk egy másik autóján, így tudta, hogy hiába a szalonból hozott autót azért azon is van mit csinálni mielőtt a 2 réteg kerámia felkerül a felületre. Már a mosásnál kiderült, hogy bizony ebben a lakkrétegben is már megtalálható a vas-oxid, amit egy speciális anyaggal tudtunk csak eltávolítani. A szennyeződés valószínűleg a szállítás során kerülhetett a felületre, amikor vasúton szállították az új autót.  Folytatva munkánkat próbáltuk megtalálni a leginkább megfelelő anyagokat ahhoz, hogy tökéletesen szép és csillogó fénye legyen az autónak. Tesztelések során kerül kiválasztásra az az anyag, ami a legmagasabb fényt adja a felületnek. A nap hátralévő részén fényezéskorrekciót csináltunk a felületen a tökéletes csillogás elérésért. A második nap az autó tüzetes átnézése után kifújásra került a rések közül levegővel az oda telepedett polír maradvány, végül a zsírtalanítás következett. Mindezek után kerülhetett csak sor a kerámia felvitelére. Mivel két rétegben kerül felkenésre a kerámia és a két réteg felkenése között min. 6 órának kell eltelnie, így lett kész az autó a második nap estéjére, de az eredmény magáért beszélt! 🙂

A kihívás nem akadály – BMW X3 kerámiával kezelve.

A kedves ügyfél látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, szépítsük meg. Azt is szerette volna tudni – mivel ő még hosszútávon gondolkodik, ebben az autóban – milyen technológiával tudnánk megőrizni az autója eredetiségét, hogy az autó fénye csillogó maradjon hosszútávon, és ellenálljon az időjárásnak vagy a kisebb karcoknak is. Természetesen a kerámia-bevontra gondoltunk, ami már bizonyított többször is számunkra. Már a mosásnál kiderült, hogy bizony ebben a lakkrétegben is már megtalálható a vas-oxid, amit egy speciális anyaggal tudtunk csak eltávolítani. A képeken látszik, hogyan színeződik el az autó felülete a dekontaminálási folyamat alatt. Majd több lépésben fényezéskorrekciót alkalmaztunk. Utolsó lépés volt az un. ”ékszeresítő polírozással” amivel végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Végül felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Végezetül felvittük az autó felületére a KamikazeCollection Miyabi Ism kerámia bevonatot, amely nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében!

BMW F30 /lakk fekete/ – Kamikaze Collection kerámia kezelése.

Már többször írtam, hogy a lakk fekete autókat nehéz széppé varázsolni, de nem lehetetlen. Ezt a szakmabeliek tudják. A tükörfény hatás eléréséhez 2 napot dolgoztunk az autó külső felületén. A kezeletlen festék nem rendelkezik sima felülettel. A víz nem gördül le könnyen és a szennyeződés képes megkapaszkodni a felületen. Mindenképpen fényezéskorrekciót kellett alkalmazzunk, ha tükör fényű felületet szeretnénk elérni, hacsak nem a szalonból gurul hozzánk egyből a kedves ügyfél. Első lépésként egy „durva” pasztát viszünk a felületre, ami a nagyobb karcok mélységéig csiszolja a lakkozást. Nem árt azonban tudni, hogy minden autó más és más vastagságú lakkréteggel rendelkezik, ezért a mi technológiánkkal csak a kellő mélységig koptatjuk a lakkozást, mert lehetséges, hogy az autónak még az évek során szüksége lehet néhány hasonló kezelésre. A második lépcső a fényesítésé, ahol a gyári fényt nyerjük vissza. Az autótulajdonosok nagy része már ennél a fázisnál elégedett az eredménnyel, de van még egy harmadik lépcső azoknak, akik a gyári állapoton túlmutató autót akarnak. Itt már az autó fénye az ékszerek csillogásához hasonlít. Most, hogy a felület már tökéletesen sima és karcmentes nem állunk meg. A fény gyönyörűen tükröződik rajta, de a festékréteg itt még nem védett. A #KamikazeCollection #Miyabi #Ism kerámia bevonat nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem, és ellenáll az ilyeni anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. A végeredmény: egy fantasztikusan tartós gyönyörű fényes felület, a víz egyszerűen lepereg róla (lótusz effektus), a piszok könnyen eltávolítható és a festéket védi a bevonat hosszú időn keresztül.