brand new car ferrari

audi s6 2020

Audi S6 2020 – Báránybőrbe bújtatott farkas

1024 576 hozso

Ültél már úgy autóban, hogy szinte remegve indítottad be a motort? Amikor az izgatottság mellett egy hajszálnyi félelem is volt benned?

Ennek a vadonat új Audi S6 -nak a  legnagyobb varázsa abban rejlik, hogy nem tudja az ember mire számítson tőle. Külső vonalvezetése magasztos, tekintélyt parancsoló, mely érzést  a belső design csak megerősít. Ez az autó követeli magának a tiszteletet, szinte már-már engedélyt kell kérned, hogy beleülhess vagy vezethesd.

Amikor pedig a volán mögé jutsz, nagyon vigyázz, mert amint beindítod, felfoghatatlan élményben lesz részed. Már az megrészegítő, ahogyan a műszerek életre kelnek, nem is beszélve arról, amikor lábadat óvatosan a gázpedálra csúsztatod. A közel 400 LE-s autó gyorsulása mind a sofőr, mind az utasok arcára mosolyt csal.

Veszélyes, mert az első utazási élmény után teljesen beleszeretsz, szinte függőjévé válsz. Azonnal birtokolni akarod, mert jár neked ez az Audi S6. Hogy honnan ismerem ennyire jól ezt az érzést?! Volt szerencsénk az autóval dolgozni, ő is a fényezéskorrekció után két réteg kerámia bevonatra volt vendégünk, és mondanunk sem kell, mély ámulatba ejtett mindnyájunkat a fenevad.

Itt látható egy ördögi páros. Audi S8

 

Ferrari 599 GTO – Összesen 599 db készült az autóból

1024 576 hozso

Összesen 599 db készült az autóból, mely alkatrészei nagy részét az 599XX kísérleti autótól örökölte. Azt ígéri a Ferrari, hogy az 599 GTO-val ismeretlen fogalommá válik az alulkormányozottság, a „kommunikatív futómű” pedig a létező legjobb visszajelzéseket adja.

670 lóerős motort kapott az autó, minden idők leggyorsabb utcai Ferrarijának számít.

A lényegében az Enzo utódjának szánt sportkocsiról: 620-ról 670 lóerősre húzták fel a régi hatliteres V12-es motort, legnagyobb nyomatéka 608-ról 619 Nm-re nőtt.

270 kilót faragtak a normál 599-es tömegéből, így mindössze 1495 kilogrammos a GTO. Százra 3,7 helyett 3,5 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig 331 helyett 335 km/óra. Nagyjából 1:24 perces időre képes az autó a fioranói tesztpályán, ez kerek egy másodperccel jobb, mint amit az Enzo tud.

Műszakilag és külsőleg is sokat változott az autó, az új első spoilerből és agresszív diffúzorból, valamint F1-es kerékborításokból álló aerodinamikai csomag 193 km/órás tempónál 144 kilogrammos leszorító erőt generál. Faragtak a karbon-kerámia fékrendszer súlyából, vékonyabb üvegeket és alumínium elemeket használtak, sőt a 60 milliszekundomos váltásokra képes, robotizált hatfokozatú váltót és a sportkipufogót is fogyókúrára fogták a minél jobb súly/teljesítmény arány érdekében.

Karbonszálas anyagból készültek a váltófülek, változtak a kipörgésgátló beállításai: míg az 599 GTB-ben van egy jeges útviszonyokra kitalált fokozat, a GTO-ból ez hiányzik, helyette teljesen kikapcsolható az elektronika. Felszerelték az autót egy Virtual Race Engineer névre keresztelt rendszerrel is, amely folyamatosan tájékoztatja a sofőrt az autó állapotáról és teljesítményéről.

Eddig összesen kétszer használta a Ferrari a GTO elnevezést, az 1962-es 250 GTO után 1984-ben szimplán GTO néven került piacra egy modell.

 

Ferrari 488 Pista

1024 576 hozso

Pár szó az autóról:

2017 áprilisban hallani lehetett olyan pletykákat, mely szerint a Ferrari a 488 GTB egy brutálisan erős változatán dolgozik, mely akár 700 lóerő feletti teljesítményre is képes lehet.

A Ferrari a 488 Pista a 458 Speciale utódja, és ha közelebbről megnézi az ember, valóban feltűnő a hasonlóság. A 488 GTB végül is a 458 Italia továbbfejlesztett változata, úgyhogy van benne valami. A különbséget a teljesítményhez kötődő alkatrészek erőteljesebb megjelenése jelenti.

A 488 Pista ugyanis erősebb, mint a 458 Speciale – méghozzá nem is kicsit. Az 597 lóerő és az 540 Nm nyomaték sem gyenge, különösen egy nagyon gyors, pillekönnyű szuperautó esetében, ám a 488 Pista 720 lóerőt és 770 Nm nyomatékot tud felmutatni. Talán mondani sem kell, hogy a Pista motorja a legerősebb V8-as, melyet a Ferrari valaha épített.

 

A munkáról:

A kedves ügyfél látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, amit nemrég vásárolt szépítsük meg. Azt is szerette volna tudni – mivel ő még hosszútávon gondolkodik, ebben az autóban – milyen technológiával tudnánk megőrizni az autója eredetiségét, hogy az autó fénye csillogó maradjon hosszútávon, és ellenálljon az időjárásnak vagy a kisebb karcoknak is. Természetesen a kerámiabevontra gondoltunk, ami már bizonyított többször is számunkra. Csak tudni kell, hogy hogy kezdjünk hozzá és milyen termékekkel érhető el ez a magas minőségi munka, amit mi is csináltunk ezen az autón.  Több lépésben fényezéskorrekciót alkalmaztunk. Harmadik lépésben az un. ”ékszeresítő polírozással” végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, mert sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna, a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot két rétegben így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Ez a kerámia bevonat nem bomlik le és nem távolítható el, és ellenáll a vegyi anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében!