Hamann Motorsport tuning

Porsche Cayenne – Hamann Motorsport – Teljes kerámia kezelése

1024 576 hozso

Az autót nemrégiben vásárolta a kedves ügyfél. Felkeresett minket, hogy tudnák-e rajta segíteni olyan tekintetben, hogy az autót a saját ízlésének megfelelő állapotúra varázsoljuk! Az autó külsejét szerette volna rendbe rakatni velünk, mert hosszútávra tervez az autóval. Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton, de nem volt hozzá bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük ezt a terméket így minket választott. Az autó felületén látni lehetett, hogy inkább a gépi mosók nyújtotta gyorsaságot választotta előző gazdája, mint a kézi mosók adta lehetőséget. Ennek lett az eredménye a sok karc és kavargó hologram a felületen. Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ekkor már jól látható volt, hogy előttünk már próbálkoztak az autó szépségét megőrizni egy polírozással és gondolom waxolással, de ez sajnos nem sikerült, mint a képeken is látható. Bele is csiszoltak az autó felületébe, a csiszoló nyomok és a kavargó hologramok nekünk is feladták a leckét. Ahhoz, hogy a tökéletesnél is szebb felületet tudjunk elérni, ezért az autó felületét be kellett csiszoljuk, mert csak ezzel az eljárással tudtuk a karcok nagy részét megszüntetni. Első lépésként egy „durva” pasztát viszünk a felületre, ami a nagyobb karcok mélységéig csiszolja a lakkozást. Nem árt azonban tudni, hogy minden autó más és más vastagságú lakkréteggel rendelkezik, ezért a mi technológiánkkal csak a kellő mélységig koptatjuk a lakkozást, mert lehetséges, hogy az autónak még az évek során szüksége lehet néhány hasonló kezelésre. A második lépcső a fényesítésé, ahol a gyári fényt nyerjük vissza. Az autótulajdonosok nagy része már ennél a fázisnál elégedett az eredménnyel, de van még egy harmadik lépcső azoknak, akik a gyári állapoton túlmutató autót akarnak. Itt már az autó fénye az ékszerek csillogásához hasonlít. Most, hogy a felület már tökéletesen sima és karcmentes nem állunk meg. A fény gyönyörűen tükröződik, következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. A Nanolex SI3HD teljesen ellenáll a vegyi anyagoknak, és létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. Ez sokkal jobban ellenáll a vegyi hatásoknak, mint a gyári lakkok és sokkal ellenállóbb, mint a konkurens festék védelemre kifejlesztett tömítőanyagok. Majd az összes üvegre felvittünk egy prémium nano bevonatot, amely erős védelmet képez az üveg felületen, és amely megakadályozza a lapátok súrlódását és kopását. A bevonat az esővizet, csapadékokat már 80 km/ó-nál is taszítja, könnyítve az éjszakai és nappali kilátást.