Kamikaze Collection Zipang Coat

A család versenyautója – Škoda Octavia RS

1024 576 hozso

A kedves ügyfél telefonon érdeklődőt, hogy milyen termékekkel dolgozunk és mennyire lesz tartós a védelem. Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton és több céget is felhívott, de nem volt hozzájuk bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük ezt a terméket így minket választott. Kevés kilométer volt az autóban. A tulajdonos kérte hogy a felületére vigyük fel a Kamikazecollection kerámiáját 2 rétegben, plusz az összes üvegre tegyünk nanobevonatot plusz a felnikre is tegyünk bevonatot a hosszútávú védelem érdekében. A képeken jól látszik, hogy hiába a kevés kilométer azért mi még tudtunk rajta változtatni és kellett is, mert találtunk a felületen kisebb karcokat is, amik csak a reflektorok fényénél látszanak, így ezeket is ki kellett javítanunk, hogy a kerámiát a legtökéletesebb felületre tudjuk felvinni. A végeredmény még szebb és még csillogóbb lett az autó színe és a felülete.

Új Audi A4 – technológia és az esztétikum tökéletes összhangja

1024 576 hozso

A kedves tulajdonos több munkánkat is látta és arra az elhatározásra jutott, hogy az új autóját kerámia felületvédelemmel szeretné ellátni, így biztosítva még hosszabb és tartósabb védelmet az autójának az időjárás viszontagságai ellen. Ezért a KAMIKAZECOLLECTION bevonatát vittük fel a felületre, ami egy rendkívül sima és fényes felületet eredményez. Ahhoz, hogy ezt a tökéletes felületet elérjük fényezéskorrekciót csináltunk a japán KAMIKAZECOLLECTION pasztáival! Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében! A KamikazeCollection Ism kerámia bevonat nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem, és ellenáll a vegyi anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez.

Toyota C-HR Executive Comfort Led

1024 576 hozso

Egy újabb szalonból hozott autó érkezett hozzánk amin ismét 2 napot dolgoztunk. Sokan hiszik, hogy a szalonautó olyan hibátlan állapotú, hogy minden „aládolgozás” nélkül fel lehet rá kenni a kerámiát, ami igaz abban az esetben, ha nem törekszünk tökéletességre. Szerencsére a kedves ügyfél tisztában volt ezzel így tudta, hogy hiába a szalonból hozott autót azért azon is van mit csinálni mielőtt a 2 réteg kerámia felkerül a felületre. Már a mosásnál kiderült, hogy bizony ebben a lakkrétegben is már megtalálható a vas-oxid, amit egy speciális anyaggal tudtunk csak eltávolítani. A szennyeződés valószínűleg a szállítás során kerülhetett a felületre, amikor hajón vagy vasúton szállították az új autót. A képeken látszik, hogyan színeződik el az autó felülete a dekontaminálási folyamat alatt. Folytatva munkánkat próbáltuk megtalálni a leginkább megfelelő anyagokat ahhoz, hogy tökéletesen szép és csillogó fénye legyen az autónak. Tesztelések során kerül kiválasztásra az az anyag, ami a legmagasabb fényt adja a felületnek. A nap hátralévő részén fényezéskorrekciót csináltunk a felületen a tökéletes csillogás elérésért. A második nap az autó tüzetes átnézése után kifújásra került a rések közül levegővel az oda telepedett polír maradvány, végül a zsírtalanítás következett. Mindezek után kerülhetett csak sor a kerámia felvitelére. Mivel két rétegben kerül felkenésre a kerámia és a két réteg felkenése között min. 6 órának kell eltelnie, így lett kész az autó a második nap estéjére, de az eredmény magáért beszélt! ?

FORD MUSTANG 2018 – Élményekhez vezet

1024 576 hozso

Egy újabb szalonból hozott autó érkezett hozzánk amin ismét 2 napot dolgoztunk. Sokan hiszik, hogy a szalonautó olyan hibátlan állapotú, hogy minden „aládolgozás” nélkül fel lehet rá kenni a kerámiát, ami igaz abban az esetben, ha nem törekszünk tökéletességre. Szerencsére a kedves ügyfél tisztában volt ezzel így tudta, hogy hiába a szalonból hozott autót azért azon is van mit csinálni mielőtt a 2 réteg kerámia felkerül a felületre. Már a mosásnál kiderült, hogy bizony ebben a lakkrétegben is már megtalálható a vas-oxid, amit egy speciális anyaggal tudtunk csak eltávolítani. A szennyeződés valószínűleg a szállítás során kerülhetett a felületre, amikor hajón vagy vasúton szállították az új autót. A képeken látszik, hogyan színeződik el az autó felülete a dekontaminálási folyamat alatt. Folytatva munkánkat próbáltuk megtalálni a leginkább megfelelő anyagokat ahhoz, hogy tökéletesen szép és csillogó fénye legyen az autónak. Tesztelések során kerül kiválasztásra az az anyag, ami a legmagasabb fényt adja a felületnek. A nap hátralévő részén fényezéskorrekciót csináltunk a felületen a tökéletes csillogás elérésért. A második nap az autó tüzetes átnézése után kifújásra került a rések közül levegővel az oda telepedett polír maradvány, végül a zsírtalanítás következett. Mindezek után kerülhetett csak sor a kerámia felvitelére. Mivel két rétegben kerül felkenésre a kerámia és a két réteg felkenése között min. 6 órának kell eltelnie, így lett kész az autó a második nap estéjére, de az eredmény magáért beszélt! 🙂

Audi A6 BiTurbo – Két réteg kerámiával kezelve.

1024 576 hozso

Így készült:

Az autót nemrégiben vásárolta a kedves ügyfél. Felkeresett minket, hogy tudnák-e rajta segíteni olyan tekintetben, hogy az autót a saját ízlésének megfelelő állapotúra varázsoljuk! Az autó külsejét szerette volna rendbe rakatni velünk, mert hosszútávra tervez az autóval. Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton, de nem volt hozzá bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük ezt a terméket így minket választott. Az autó felületén látni lehetett, hogy inkább a gépi mosók nyújtotta gyorsaságot választotta előző gazdája, mint a kézi mosók adta lehetőséget. Ennek lett az eredménye a sok karc és kavargó hologram a felületen. Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ekkor már jól látható volt, hogy előttünk már próbálkoztak az autó szépségét megőrizni egy polírozással és gondolom waxolással, de ez sajnos nem sikerült, mint a képeken is látható. Bele is csiszoltak az autó felületébe, a csiszoló nyomok és a kavargó hologramok nekünk is feladták a leckét. Ahhoz, hogy a tökéletesnél is szebb felületet tudjunk elérni, ezért az autó felületét be kellett csiszoljuk, mert csak ezzel az eljárással tudtuk a karcok nagy részét megszüntetni. Első lépésként egy „durva” pasztát viszünk a felületre, ami a nagyobb karcok mélységéig csiszolja a lakkozást. Nem árt azonban tudni, hogy minden autó más és más vastagságú lakkréteggel rendelkezik, ezért a mi technológiánkkal csak a kellő mélységig koptatjuk a lakkozást, mert lehetséges, hogy az autónak még az évek során szüksége lehet néhány hasonló kezelésre. A második lépcső a fényesítésé, ahol a gyári fényt nyerjük vissza. Az autótulajdonosok nagy része már ennél a fázisnál elégedett az eredménnyel, de van még egy harmadik lépcső azoknak, akik a gyári állapoton túlmutató autót akarnak. Itt már az autó fénye az ékszerek csillogásához hasonlít. Most, hogy a felület már tökéletesen sima és karcmentes nem állunk meg. A fény gyönyörűen tükröződik, következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Végezetül felvittük az autó felületére a Kamikaze Collection Zipang kerámia bevonatait, amely nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem, és ellenáll ezeknek az anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. Majd az összes üvegre felvittünk egy prémium nano bevonatot, amely erős védelmet képez az üveg felületen, és amely megakadályozza a lapátok súrlódását és kopását. A bevonat az esővizet, csapadékokat már 80 km/ó-nál is taszítja, könnyítve az éjszakai és nappali kilátást. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében!