Archives

Mercedes Benz GLS V8 BiTurbo – Az elegancia és igényesség

Az autót nemrégiben vásárolta a kedves ügyfél. Felkeresett minket, hogy tudnák-e rajta segíteni olyan tekintetben, hogy az autót a saját ízlésének megfelelő állapotúra varázsoljuk! Az autó külsejét szerette volna rendbe rakatni velünk, mert hosszútávra tervez az autóval. Látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük ezt a kerámia bevonatot így minket választott. Az autó felületén látni lehetett, hogy inkább a gépi mosók nyújtotta gyorsaságot választotta előző gazdája, mint a kézi mosók adta lehetőséget. Ennek lett az eredménye a sok karc és kavargó hologram a felületen. Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ekkor már jól látható volt, hogy előttünk már próbálkoztak az autó szépségét megőrizni egy polírozással és gondolom waxolással, de ez sajnos nem sikerült, mint a képeken is látható. Bele is csiszoltak az autó felületébe, a csiszoló nyomok és a kavargó hologramok nekünk is feladták a leckét. Ahhoz, hogy a tökéletesnél is szebb felületet tudjunk elérni, ezért az autó néhány elemét f be kellett csiszoljuk, mert csak ezzel az eljárással tudtuk a karcok nagy részét megszüntetni. Első lépésként egy „durva” pasztát viszünk a felületre, ami a nagyobb karcok mélységéig csiszolja a lakkozást. Nem árt azonban tudni, hogy minden autó más és más vastagságú lakkréteggel rendelkezik, ezért a mi technológiánkkal csak a kellő mélységig koptatjuk a lakkozást, mert lehetséges, hogy az autónak még az évek során szüksége lehet néhány hasonló kezelésre. A második lépcső a fényesítésé, ahol a gyári fényt nyerjük vissza. Az autótulajdonosok nagy része már ennél a fázisnál elégedett az eredménnyel, de van még egy harmadik lépcső azoknak, akik a gyári állapoton túlmutató autót akarnak. Itt már az autó fénye az ékszerek csillogásához hasonlít. Most, hogy a felület már tökéletesen sima és karcmentes nem állunk meg. A fény gyönyörűen tükröződik, következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Végezetül felvittük az autó felületére a #KamikazeCollection #Miyabi #Ism kerámia bevonatot, amely nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem, és ellenáll ezeknek az anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében!