Rupes

BMW E92 – két réteg kerámiával kezelve.

1024 576 hozso

Az autó tulajdonosa az iránt érdeklődött – mivel ő még hosszútávon gondolkodik, ezzel az autóval – milyen technológiát tudnánk ajánlani, hogy megőrizni az autó az eredetiségét és,hogy az autó fénye csillogó maradjon hosszútávon, és ellenálljon az időjárásnak vagy a kisebb karcoknak is. Természetesen a kerámiabevontra gondoltunk, ami már bizonyított többször is számunkra. Csak tudni kell, hogy hogy kezdjünk hozzá és milyen termékekkel érhető el ez a magas minőségi munka, amit mi is csináltunk ezen a nagyon karcos és kissé kifakult autón! Ahhoz, hogy ezt elérjük sok előkészítésre volt szükség a felületen, az autó bizonyos részeit sajnos be kellett csiszolni a mély karcok miatt, majd több lépésben fényezéskorrekciót alkalmaztunk, mert csak ez a technológia tudja, a csiszolópapír által hagyott nyomokat eltüntetni. Harmadik lépésben az un. ”ékszeresítő polírozással” végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, mert sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna, a kerámia bevonatot. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében! A Kamikaze Collection Miyabi Ism kerámia bevonat nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem, és ellenáll a vegyi anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez

Suzuki Vitara Allgrip -teljes kerámia kezelése

1024 576 hozso

A kedves ügyfél szereti a szép autóját és vigyáz is rá, ezért szerette volna közel tökéletes állapotban tudni. Látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, amit nemrég vásárolt szépítsük meg. Örömmel elvállaltuk. Megbeszéltük, hogy mit mivel tudnánk úgy megcsinálni, hogy mi is és Ő is maximálisan elégedett, legyen. A folyamat alatt megtisztítottuk a felületet az erős kontaminációtól ahol mi is meglepődtünk, hogy mennyi szennyeződés és vas részecske volt már a fényezésen és a különböző elemeken, majd fényezés korrekción esett át. Minden felület hosszútávú és megfelelő védelmet kapott a legjobb termékek használatával. Az autó kozmetikáját az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással folytattuk, amivel kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ezután fényezéskorrekciót csináltunk – mert hiába 1 hónapós az autó és nagyon vigyáztak rá óhatatlanul kisebb karcok, hologramok kerültek az autó felületére – és csak ez a technológia adja vissza a tökéletes felületet. Ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében! A #KamikazeCollection #Miyabi #Ism kerámia bevonat nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem, illetve ellenáll ezeknek anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez.

 

Ford Mustang 5.0 – kerámiakezeléses

1024 576 hozso

A kedves tulajdonos több munkánkat is látta és arra az elhatározásra jutott, hogy az új autóját kerámia felületvédelemmel szeretné ellátni, így biztosítva még hosszabb és tartósabb védelmet az autójának az időjárás viszontagságai ellen. Ezért a Kamikaze Collection Mibevonatát vittük fel a felületre, ami egy rendkívül sima és fényes felületet eredményez. Ahhoz, hogy ezt a tökéletes felületet elérjük fényezéskorrekciót csináltunk a japán Kamikaze Collection pasztáival! Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében! A Kamikaze Collection Miyabi Ism kerámia bevonat nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem, és ellenáll a vegyi anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez.

 

 

BMW E90 – Kamikaze Infinity /kerámia/ Wax kezelése

1024 576 hozso

Tavaly volt nálunk ez az autó. Akkor teljesen ujjá is varázsoltuk. Azóta eltelt egy év és a kedves tulajdonos szerette volna rendbe rakatni kívülről az autót ismét, hogy a nyárnak a már megvédett felülettel tudjon neki menni! Csináltunk rajta egy fényesítő polírt majd a japán #kamikazeinfinity waxot tettük fel a felületre, ami hosszútávon fogja védeni az autót. A #Kamikazeinfinity kerámiawax mély, vizes hatású fényt kölcsönöz a fényezésnek. A végeredmény: egy fantasztikusan tartós gyönyörű fényes felület, a víz egyszerűen lepereg róla (lótusz effektus), a piszok könnyen eltávolítható és a festéket védi a bevonat hosszú időn keresztül.

 

Peugeot 404 – Kamikaze Infinity /kerámia/ Wax kezelése.

1024 576 hozso

A kedves tulajdonos felkért minket, hogy szépítsük meg autóját kívül belül a 21. századi technológiánkkal. Fontos szempont volt a munkánk folyamán az autó eredetiségének a megőrzése. Ezért pl. folyamatosan mértük a festékréteg vastagságát és csak az ésszerűség határain belül csiszoltunk és políroztunk. Ugyanígy jártunk el az autó bőrbelsőjének a tisztításával és konzerválásával. Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Folytatásként fényezés korrekciót alkalmaztunk több lépcsőben, mert csak ezzel a technológiával tudtuk, a csiszolópapír által benne hagyott nyomokat eltüntetni, visszafinomítani, és csak ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a prémim viaszt a felületre. A Kamikaze Infinity kerámiawaxot ezután visszük a felületre, amely egy mély vizes hatású fényt kölcsönöz a fényezésnek. A végeredmény: egy fantasztikusan tartós gyönyörű fényes felület, a víz egyszerűen lepereg róla (lótusz effektus), a piszok könnyen eltávolítható és a festéket védi a bevonat hosszú időn keresztül.

Toyota Prius – Kamikaze Infinity /kerámia/ Wax kezelése.

1024 576 hozso

Már többször írtam, hogy a japán autókat nehéz széppé varázsolni. Ezt a szakmabeliek tudják. Ez az autó külön kihívás volt számunkra, mert erre a legújabb waxunkat a japán kézműves #kamikazeinfinity kerámia termékét tettük a felület védelmére. A tükörfény hatás eléréséhez 2 napot dolgoztunk az autó külső felületén. A kezeletlen festék nem rendelkezik sima felülettel. A víz nem gördül le könnyen és a szennyeződés képes megkapaszkodni a felületen. Mindenképpen fényezéskorrekciót kellett alkalmazzunk, ha tükör fényű felületet szeretnénk elérni, hacsak nem a szalonból gurul hozzánk egyből a kedves ügyfél. Első lépésként egy „durva” pasztát viszünk a felületre, ami a nagyobb karcok mélységéig csiszolja a lakkozást. Nem árt azonban tudni, hogy minden autó más és más vastagságú lakkréteggel rendelkezik, ezért a mi technológiánkkal csak a kellő mélységig koptatjuk a lakkozást, mert lehetséges, hogy az autónak még az évek során szüksége lehet néhány hasonló kezelésre. A második lépcső a fényesítésé, ahol a gyári fényt nyerjük vissza. Az autótulajdonosok nagy része már ennél a fázisnál elégedett az eredménnyel, de van még egy harmadik lépcső azoknak, akik a gyári állapoton túlmutató autót akarnak. Itt már az autó fénye az ékszerek csillogásához hasonlít. Most, hogy a felület már tökéletesen sima és karcmentes nem állunk meg. A fény gyönyörűen tükröződik rajta, de a festékréteg itt még nem védett. A Kamikaze Infinity kerámiawaxot ezután visszük a felületre, amely egy mély vizes hatású fényt kölcsönöz a fényezésnek. A végeredmény: egy fantasztikusan tartós gyönyörű fényes felület, a víz egyszerűen lepereg róla (lótusz effektus), a piszok könnyen eltávolítható és a festéket védi a bevonat hosszú időn keresztül.

Mercedes Benz CLS – Kamikaze Infinity /kerámia/ wax kezelése.

1024 576 hozso

Ha szereti a fényt, amit csak a hagyományos karnaubaviaszok tudnak nyújtani, de szüksége van a kerámia bevonat tartósságára, akkor az Infinity Wax tökéletes megoldás. Az autó tulajdonosa felkeresett minket, hogy tudnák-e rajta segíteni olyan tekintetben, hogy az autót a saját ízlésének megfelelő állapotúra varázsoljuk! Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Folytatásként fényezés korrekciót alkalmaztunk több lépcsőben. A fényezéskorrekciós technológia megnöveli az autó külső fényét. A fényezést még szebbé tehetjük különböző technikákkal. A karcokat vagy a gépi mosásból eredő mély barázdákat szinte minden esetben el lehet távolítani a polírozógépekkel, vagy a legújabb generációs excenter-rotációs polírozógéppel. A polírozást követően van még egy nagyon fontos lépés, mégpedig a konzerválás (WAX), hogy az elért eredmény tartós maradjon. Az autó kap egy plusz védőréteget és csillogást. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a prémim viaszt a felületre. Így a nap végén megkapta az egész autó a Kamikaze Collection Infinitywax kézműves prémium Hybrid bevonatát. Ez a kiváló minőségű termék a karnauba és kerámia bevonat keveréke, /Infinity Wax/ amely magas fényt és tartós védelmet biztosít az Ön autója számára hosszútávon.

 

Nissan Leaf 2018 – Kamikaze Collection kerámiakezelése

1024 576 hozso

A kedves ügyfél szereti a szép autóját és vigyáz is rá, ezért szerette volna közel tökéletes állapotban tudni. Látva munkáinkat felkeresett, hogy a nemrég vásárolt autóját szépítsük meg. Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton, de nem volt hozzá bizodalma. Örömmel elvállaltuk és megbeszéltük, hogy mit mivel tudnánk úgy megcsinálni, hogy mi is és az Ő is maximálisan elégedett, legyen. Minden felület hosszútávú és megfelelő védelmet kapott a legjobb termékek használatával. Az autó kozmetikáját az alapos mosást követően szárazra töröltük majd fényezéskorrekció után a felületére felvittük a Japán Kamikaze Collection kerámiáját, plusz a felnikre és az összes üvegre tegyünk nanobevonatot a hosszútávú védelem érdekében, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen!

 

Audi A6 BiTurbo – kerámiakezelése

1024 576 hozso

A kedves ügyfél látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, amit nemrég vásárolt szépítsük meg. Azt is szerette volna tudni – mivel ő még hosszútávon gondolkodik, ebben az autóban – milyen technológiával tudnánk megőrizni az autója eredetiségét, hogy az autó fénye csillogó maradjon hosszútávon, és ellenálljon az időjárásnak vagy a kisebb karcoknak is. Természetesen a kerámiabevontra gondoltunk, ami már bizonyított többször is számunkra. Csak tudni kell, hogy hogy kezdjünk hozzá és milyen termékekkel érhető el ez a magas minőségi munka, amit mi is csináltunk ezen a nagyon karcos és kissé kifakult autón! Ahhoz, hogy ezt elérjük sok előkészítésre volt szükség a felületen, az autó bizonyos részeit sajnos be kellett csiszolni a mély karcok miatt, majd több lépésben fényezéskorrekciót alkalmaztunk, mert csak ez a technológia tudja, a csiszolópapír által hagyott nyomokat eltüntetni. Harmadik lépésben az un. ”ékszeresítő polírozással” végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, mert sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna, a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Végezetül felvittük az autó felületére a KamikazeCollection Miyabi IsmPro kerámia bevonatot, amely nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem.és ellenáll a vegyi anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében!

Audi A3 Cabrio S-line – kerámiakezelése

1024 576 hozso

A kedves ügyfél telefonon érdeklődőt, hogy milyen termékekkel dolgozunk és mennyire lesz tartós a védelem. Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton és több céget is felhívott, de nem volt hozzájuk bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük ezt a terméket így minket választott. A szalonban bemutatóautó volt nagyon kevés kilométerrel. A tulajdonos kérte hogy a felületére vigyük fel a kamikazecollection kerámiáját, plusz az összes üvegre tegyünk nanobevonatot a hosszútávú védelem érdekében. A képeken jól látszik, hogy hiába a kevés kilométer azért mi még tudtunk rajta változtatni és kellett is, mert találtunk a felületen kisebb karcokat is, amik csak a reflektorok fényénél látszanak, így ezeket is ki kellett javítanunk, hogy a kerámiát a legtökéletesebb felületre tudjuk felvinni. A végeredmény még szebb és még csillogóbb lett az autó színe és a felülete. Végezetül a vászontetőt is impregnáltuk így biztosítva védelmet az időjárási viszontagságok ellen a teljes felületnek.