seat leon st cupra

Seat Leon ST Cupra 300 DSG 4Drive

1024 576 hozso

Hosszas szervezést igényelt ez a munkánk mielőtt hozzánk került az autó! A kedves ügyfél szereti a szép autóját és vigyáz is rá, ezért szerette volna közel tökéletes állapotban tudni. Látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, amit nemrég vásárolt szépítsük meg. Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton, de nem volt hozzá bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük ezt a terméket így minket választott. Örömmel elvállaltuk. Megbeszéltük, hogy mit mivel tudnánk úgy megcsinálni, hogy mi is és az Ő is maximálisan elégedett, legyen. A folyamat alatt megtisztítottuk a felületet az erős kontaminációtól ahol mi is meglepődtünk, hogy mennyi szennyeződés és vas részecske volt már a fényezésen és a különböző elemeken, majd fényezés korrekción esett át. Minden felület hosszútávú és megfelelő védelmet kapott a legjobb termékek használatával. Az autó kozmetikáját az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással folytattuk, amivel kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ezután fényezéskorrekciót csináltunk mert hiába nagyon vigyáztak rá óhatatlanul kisebb karcok, hologramok kerültek az autó felületére – és csak ez a technológia adja vissza a tökéletes felületet. Ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Végezetül felvittük az autó felületére a KamikazeCollection Miyabi Ism kerámia bevonatot, amely nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem.és ellenáll a vegyi anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez.