Ahol a forma teljesítménnyé válik – Ferrari 458 Speciale

Lassan kezdjük megszokni, hogy havi, ha nem heti rendszerességgel érkeznek hozzánk a Ferrarik, de persze nem volt ez mindig így, az elsőre bizony éveket kellett várni.

Akinek a szép nem elég!

Lassan kezdjük megszokni, hogy havi, ha nem heti rendszerességgel érkeznek hozzánk a Ferrarik, de persze nem volt ez mindig így, az elsőre bizony éveket kellett várni.

Mai napig tisztán él bennem a pillanat, amikor először dolgoztunk egy olasz sportautón, az, hogy milyen izgatottság és egyben idegesség fogott el minket. Természetesen nagyon megörültünk akkor, hogy végre egy ilyen referenciát is felmutathatunk majd, de tisztában voltunk azzal is, hogy ennek már a fele sem tréfa (nem mintha azelőtt az lett volna), bizonyítanunk kellett – magunknak, a tulajdonosnak és jövendőbeli ügyfeleinknek.

Bár mostanában már koránt sem érezzük feszélyezve magunkat egy-egy nagyobb értékű négykerekű láttán, az izgatottság még mindig pontosan ugyanolyan.

Köszönjük ennek a Ferrari 458 Speciale gazdájának is, hogy bizalmat szavazott nekünk, és mi végezhettük el a fényezéskorrekciót és a két réteg kerámiabevonat felvitelét nagy becsben tartott járművén.

 

 

 

Referencia részletek

Köszönjük ennek a Ferrari 458 Speciale gazdájának is, hogy bizalmat szavazott nekünk, és mi végezhettük el a fényezéskorrekciót és a két réteg kerámiabevonat felvitelét nagy becsben tartott járművén.

  • felület védelem
  • fényezéskorrekció
  • ferrari
  • ferrari 458 speciale
  • kerámia bevonat
  • kerámia védelem

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé.