Csábító és tüzes. – Fiat 500S

A kedves ügyfél látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, amit nemrég vásárolt szépítsük meg. Örömmel elvállaltuk.

Hosszas szervezést igényelt ez a munkánk mielőtt hozzánk került az autó! A kedves ügyfél szereti a szép autóját és vigyáz is rá, ezért szerette volna közel tökéletes állapotban tudni. Látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, amit nemrég vásárolt szépítsük meg. Örömmel elvállaltuk. Megbeszéltük, hogy mit mivel tudnánk úgy megcsinálni, hogy mi is és az Ő is maximálisan elégedett, legyen. A folyamat alatt megtisztítottuk a felületet az erős kontaminációtól ahol mi is meglepődtünk, hogy mennyi szennyeződés és vas részecske volt már a fényezésen és a különböző elemeken, majd fényezés korrekción esett át. Minden felület hosszútávú és megfelelő védelmet kapott a legjobb termékek használatával. Az autó kozmetikáját az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással folytattuk, amivel kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ezután fényezéskorrekciót csináltunk – mert hiába fiatal az autó és nagyon vigyáztak rá óhatatlanul kisebb karcok, hologramok kerültek az autó felületére – és csak ez a technológia adja vissza a tökéletes felületet. Ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen!

Referencia részletek

Hiába fiatal az autó és nagyon vigyáztak rá óhatatlanul kisebb karcok, hologramok kerültek az autó felületére – és csak ez a technológia adja vissza a tökéletes felületet.

  • autokerámia
  • felület védelem
  • fényezéskorrekció
  • Fiat 500S
  • KAMIKAZE COLLECTION
  • kamikaze Infinity wax
  • kerámia bevonat

Leave a Reply

Your email address will not be published.