Lexus NX300h F Sport- Az ütős hibrid crossover

A tulajdonos kérte hogy a felületére vigyük fel a Kamikazecollection kerámiáját két rétegben,

A kedves ügyfél telefonon érdeklődőt, hogy milyen termékekkel dolgozunk és mennyire lesz tartós a védelem. Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton és több céget is felhívott, de nem volt hozzájuk bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük ezt a terméket így minket választott. Kevés kilométer volt az autóban. A tulajdonos kérte hogy a felületére vigyük fel a Kamikazecollection kerámiáját két rétegben, plusz az összes üvegre tegyünk nanobevonatot plusz a felnikre is tegyünk bevonatot a hosszútávú védelem érdekében. A képeken jól látszik, hogy hiába a kevés kilométer azért mi még tudtunk rajta változtatni és kellett is, mert találtunk a felületen kisebb karcokat is, amik csak a reflektorok fényénél látszanak, így ezeket is ki kellett javítanunk, hogy a kerámiát a legtökéletesebb felületre tudjuk felvinni. A végeredmény még szebb és még csillogóbb lett az autó színe és a felülete.

Referencia részletek

Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton és több céget is felhívott, de nem volt hozzájuk bizodalma,

  • autokerámia
  • fekete autó polírozása
  • felület védelem
  • fényezéskorrekció
  • Kamaikaze Collection Enrei coat
  • KAMIKAZE COLLECTION
  • Kamikaze Collection Zipang Coat
  • kamikaze Infinity wax
  • kerámia bevonat
  • kerámia védelem
  • Lexus fényezés védelem

Leave a Reply

Your email address will not be published.