Mercedes Benz W124 200D 75e km.

Harmadik lépésben az un. ”ékszeresítő polírozással” végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett.

Az autó tulajdonosa érdeklődött – mivel ő még hosszútávon gondolkodik, ebben az autóban – milyen technológiával tudnánk megőrizni az autója eredetiségét, hogy az autó fénye csillogó maradjon hosszútávon, és ellenálljon az időjárásnak vagy a kisebb karcoknak is. Természetesen a kerámiabevontra gondoltunk, ami már bizonyított többször is számunkra. Csak tudni kell, hogy hogyan kezdjünk hozzá és milyen termékekkel érhető el az a minőségi munka, amit mi is csináltunk ezen az autón! Ahhoz, hogy ezt elérjük sok előkészítésre volt szükség a felületen,  majd több lépésben fényezéskorrekciót alkalmaztunk, mert csak ez a technológia tudja, a csiszolópapír által hagyott nyomokat eltüntetni. Harmadik lépésben az un. ”ékszeresítő polírozással” végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, mert sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna, a kerámia bevonatot. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében!

Referencia részletek

Ahhoz, hogy ezt elérjük sok előkészítésre volt szükség a felületen, majd több lépésben fényezéskorrekciót alkalmaztunk, mert csak ez a technológia tudja, a csiszolópapír által hagyott nyomokat eltüntetni.

  • autokerámia
  • felület védelem
  • fényezéskorrekció
  • Kamaikaze Collection Enrei coat
  • KAMIKAZE COLLECTION
  • Kamikaze Collection Zipang Coat
  • kamikaze Infinity wax
  • kerámia bevonat
  • kerámia védelem
  • Mercedes fényezés védelem
  • old timer

Leave a Reply

Your email address will not be published.