Vw EOS – Teljes kerámia kezelése

Több lépésben fényezéskorrekciót csináltunk. Csak ezzel az eljárással tudtuk a karcok nagy részét megszüntetni.

Első ránézésre gyönyörű volt az autó, de amikor megvilágítottuk, akkor már láthatóak voltak azok a dolgok, amik zavarták a tulajdonos szemét. Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ekkor már jól láthatóak voltak, azok a karcok és hologramok, amik zavaróan hatottak az autó külső megjelenésére. Több lépésben fényezéskorrekciót csináltunk. Csak ezzel az eljárással tudtuk a karcok nagy részét megszüntetni. Azt gondoltuk, hogy ezzel a 2 ajtós autóval könnyű dolgunk lesz. Nem így történt. Ahogy haladtunk az autó fényesítésével újabb és újabb kis hajszál karcok jelentek meg, amiket újból el kellett tüntetnünk, hogy megkapjuk azt a tükörfényű hatást, amit a kerámia bevonat előtt szerettünk volna elérni. Akkor szép a bevonat egy autón, ha közel 100 %-osan karcmentes a felület. A végére már csak az ”ékszeresítő polírozás”, maradt, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett az eredménnyel. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Ajándékként az első szélvédőre felvittünk egy prémium nano bevonatot, amely erős védelmet képez az üveg felületen, és amely megakadályozza a lapátok súrlódását és kopását. A bevonat az esővizet, csapadékokat már 60 km/ó-nál is taszítja, könnyítve az éjszakai és nappali kilátást is.

  • autokerámia
  • fényezéskorrekció
  • kerámia bevonat
  • Nanolex felület védelem
  • Nanolex SI3D HD
  • Opti Gloss Coat felület védelem
  • Rupes
  • Vw EOS
  • Vw kerámia védelem

Leave a Reply

Your email address will not be published.