Kamikaze Collection

3000 km-ről, Izlandról – Mazda CX-3 AWD

1024 576 hozso

Van északon egy szigetország, nem, nem az Egyesült Királyság, annál is északabbra, ahol már-már sarkvidéki szelek fújnak. Az időjárás itt nem kímél se embert, se állatot, se autófényezést. Kézi autómosó nagyon kevés helyen van csupán, ha mégis fejvesztve keresnénk egyet, Reykjavíkban biztosan találunk. A lényeg csupán annyi, hogy a hozzánk érkező Mazda CX3-as csak egy kétéves, 30 ezer kilómétert futott járgány, mégis az izlandi körülmények olyannyira igénybe vették a lakkrétegét, hogy nekünk 3 napba tellet, mire a megszokott és elvárt végeredményt ki tudtuk hozni a felületből. Zárásképpen pedig az elmaradhatatlan kerámia bevonattal óvtuk az egész karosszériát és a felniket is. Mivel az autó már nem tér vissza Izlandra, így munkánknak hála újjá született és most már mindig így fog ragyo

gni.

Domborulatok a javából!

1024 576 hozso

Ez az autó, bizony egy Peugeot RCZ.  A márka az utóbbi néhány évben a SUV-ok piacra dobásában remekelt. A hatalmas oroszlánok sorra gyűjtötték be a kategória díjakat. Most a Peugeot megint újítani próbált, igazából sikerült is neki. Az autó nem kicsit hasonlít az Audi TT modelljére, csak itt sokkal modernebb vonalakkal dolgoztak a tervezők.

Amikor hozzánk érkezett ez a repülőcsészealj, mi is nagyokat néztünk. A tulajdonos persze ezt már megszokta, mivel az utcán is bizony mindenki megbámulja a járgányt. Teljesen érthető módon egy ilyen design vonalaival óvatosan kell bánni, és törekedni kell azok megóvására a lehető leghosszabb ideig. Az ügyfél ezért minket bízott meg fényezéskorrekcióval és a kerámiabevonat felvitelével is. Mi pedig az amúgy is rendkívül áramvonalas külsőt örömmel tettük még inkább légellenállóvá.

A tehetősek pszichológusa – Ferrari F12 Berlinetta

1024 576 hozso

Ferrarikban gazdag nyarat tudhatunk magunk mögött, és még nincs vége. Munkáink között volt patinás oldtimer, illetve egyenesen az olaszországi gyárból traileren érkező limitált kiadás is. Az biztos, hogy Ferrarit nem a hétköznapokra vesz az ember, ezek inkább a gőz kieresztését segítik, tekinthetjük a tehetősek pszichológusának is. A márka titka a kizárólagossában rejlik. A Ferrari kétségtelenül nagyon jó üzletpolitikát folytat azáltal, hogy az igazán különleges darabokra vásárlási igényt csupán egy mindenki számára elérhető modell megvásárlása után nyújthatunk be. Ezáltal a „hétköznapi” autóik értéktartása meglehetősen jónak számít, a korlátozott darabszámúak pedig igazi befektetésnek tekinthetőek.

Az F12 Berlinetta mindennapi emberek által is rendelhető példánynak számít, miközben értéke egy ház árával vetekszik. Mondanunk sem kell, hogy nagyon örülünk, hogy egy ilyen csodát is referenciáink között tudhatunk. Most is tökéletes minőségre törekedve végeztük el a fényezés korrekciót az autón, majd mindezt két réteg kerámiával zártuk le, mert tudjátok azok jönnek hozzánk ”Akiknek a szép nem elég!

 

 

„Minden nap egy versenynap” – BMW M4 CS

1024 574 hozso

Ha sikeres akarsz lenni az élet általad választott területén, akkor bizony versenybe kell szállnod. Hol másokkal, hol pedig az előző napi önmagaddal szemben. Ez a jelenség kétségkívül érezhető az autóiparban is. A márkák az aktuális trendekben igyekeznek lekörözni versenytársaikat. Már a hétköznapi autótípusok egy-egy új gyártmányának bemutatásakor is határozottan érezhető a feszültség, hát még egy lakás árat is túlszárnyaló járgánnyal kapcsolatban… olyankor egyenesen felrobban a piac.

Egy valami viszont biztos, ennek a BMW CS modellnek a kategóriájában nincs ellenfele. A limitált darabszámban legyártott fenevad a hétköznapinak nem igen mondható autókázáson túl akár a versenypályán is megállná a helyét. A 460 lóerős morcos coupé megtervezésére a BMW szemmelláthatóan hatalmas figyelmet fordított a legapróbb részletekig menően. A nyomás ebben a helyzetben rajtunk sem volt kisebb. Mi a munkánkkal igyekeztünk hozzájárulni az autó értékéhez, miközben végig tisztában voltunk vele, hogy a legapróbb hibával is komoly értékcsökkenés következhet be egy ilyen darabon.

Alázatunknak és precizitásunknak hála a fényezés korrekció és két réteg kerámiabevonat felvitele után az autó tulajdonosa immár teljes pompájában láthatta újra féltett kincsét.

 

Vadmacska az ágyban… akarom mondani a garázsban!

1024 576 hozso

Minden férfi fejében él egy elég határozott kép a női ideáljáról. Legyen csinos, intelligens és
gondoskodó. Persze…, persze… de ennél azért több kell! Kell, hogy az a bizonyos parázs is
fellobbanjon, kémia nélkül mit sem ér az egész.
Hasonló a helyzet az autókkal is. Mint közlekedési eszköz alapelvárás a megbízhatóság és a
jól karbantartott állapot. De mindig van egy kis plusz amire, mi férfiak vágyunk, az pedig a
motor kellemesen dorombolása, a megzabolázhatatlan lóerők és a magával ragadó luxus.
Mindenki másra esküszik, vannak BMWsek, vannak Audisok és még számtalan márka
elkötelezett és hű vásárlója.
Nos, Jaguárból valahogy nincs sok az utakon, és ez nem véletlen! Egy ilyen „kis” cica nem
való akárkinek. Nagy örömünkre Ideiglenesen a mi garázsunkba betért egy, és kecsességével
teljesen lenyűgözött minket. Van ebben az autóban valami varázslatos, ahogyan ötvöződik
benne a letisztult elegancia és a magasztos tekintély. Természetesen a nálunk töltött idő
alatt csakis a legjobb szolgáltatásban részesítettük, „bundáját” két réteg kerámiával vontuk
be, így továbbra is szélsebesen tudja szelni az utakat.

VW Jetta kerámia védelemmel ellátva

1024 576 hozso
Gyakran keresnek meg minket ügyfeleink autóvásárlás után, hogy előkészítsük újdonsült négykerekűjüket a közös útra. Ilyen esetben a mi munkánk jóval többet jelent, mint egy polírozás, fényesítés. Leginkább ahhoz hasonlítható, mintha kiválasztanának egy „gyári beállítások visszaállítása” menüpontot, hiszen majd, amikor átveszik tőlünk az autót azt szeretnék érezni, mintha a szalonból vásárolták volna szerzeményüket. A mi feladatunk eltüntetni az előző tulajdonos(ok) által az autón hagyott nyomokat legyenek ezek akár karcok, vízkő lerakódás, matrica maradványok vagy más egyéb.
Ezzel a Volkswagen Jettaval is az előbb említett helyzet állt elő. A tulajdonos választása hosszas keresgélés után ránk esett, referenciáinkat látva minket bízott meg a ’Reset’ folyamaton túl a kerámia védelem felvitelével is, hogy megőrizze a fényezés munkánk gyümölcsét. Az autó előző gazdája nem kis fejtörést okozott nekünk: a gépi autómosók által okozott körkörös karcok és hologram alaposan elvették az autó fényét. Ezt persze előttünk már más is próbálta helyrehozni kisebb sikerrel. A felületen több helyen láthatóak voltak csiszoló és polírozó korong nyomok, melyek szakértelem hiányában több kárt tettek a fényezésben, mint használtak volna.

 

Lexus NX300h F Sport- Az ütős hibrid crossover

1024 576 hozso

A kedves ügyfél telefonon érdeklődőt, hogy milyen termékekkel dolgozunk és mennyire lesz tartós a védelem. Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton és több céget is felhívott, de nem volt hozzájuk bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük ezt a terméket így minket választott. Kevés kilométer volt az autóban. A tulajdonos kérte hogy a felületére vigyük fel a Kamikazecollection kerámiáját két rétegben, plusz az összes üvegre tegyünk nanobevonatot plusz a felnikre is tegyünk bevonatot a hosszútávú védelem érdekében. A képeken jól látszik, hogy hiába a kevés kilométer azért mi még tudtunk rajta változtatni és kellett is, mert találtunk a felületen kisebb karcokat is, amik csak a reflektorok fényénél látszanak, így ezeket is ki kellett javítanunk, hogy a kerámiát a legtökéletesebb felületre tudjuk felvinni. A végeredmény még szebb és még csillogóbb lett az autó színe és a felülete.

Ferrari 488 Pista

1024 576 hozso

Pár szó az autóról:

2017 áprilisban hallani lehetett olyan pletykákat, mely szerint a Ferrari a 488 GTB egy brutálisan erős változatán dolgozik, mely akár 700 lóerő feletti teljesítményre is képes lehet.

A Ferrari a 488 Pista a 458 Speciale utódja, és ha közelebbről megnézi az ember, valóban feltűnő a hasonlóság. A 488 GTB végül is a 458 Italia továbbfejlesztett változata, úgyhogy van benne valami. A különbséget a teljesítményhez kötődő alkatrészek erőteljesebb megjelenése jelenti.

A 488 Pista ugyanis erősebb, mint a 458 Speciale – méghozzá nem is kicsit. Az 597 lóerő és az 540 Nm nyomaték sem gyenge, különösen egy nagyon gyors, pillekönnyű szuperautó esetében, ám a 488 Pista 720 lóerőt és 770 Nm nyomatékot tud felmutatni. Talán mondani sem kell, hogy a Pista motorja a legerősebb V8-as, melyet a Ferrari valaha épített.

 

A munkáról:

A kedves ügyfél látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, amit nemrég vásárolt szépítsük meg. Azt is szerette volna tudni – mivel ő még hosszútávon gondolkodik, ebben az autóban – milyen technológiával tudnánk megőrizni az autója eredetiségét, hogy az autó fénye csillogó maradjon hosszútávon, és ellenálljon az időjárásnak vagy a kisebb karcoknak is. Természetesen a kerámiabevontra gondoltunk, ami már bizonyított többször is számunkra. Csak tudni kell, hogy hogy kezdjünk hozzá és milyen termékekkel érhető el ez a magas minőségi munka, amit mi is csináltunk ezen az autón.  Több lépésben fényezéskorrekciót alkalmaztunk. Harmadik lépésben az un. ”ékszeresítő polírozással” végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, mert sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna, a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot két rétegben így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Ez a kerámia bevonat nem bomlik le és nem távolítható el, és ellenáll a vegyi anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében!

 

Ford Explorer ST

1024 576 hozso

A kedves ügyfél látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, szépítsük meg. Azt is szerette volna tudni – mivel ő még hosszútávon gondolkodik, ebben az autóban – milyen technológiával tudnánk megőrizni az autója eredetiségét, hogy az autó fénye csillogó maradjon hosszútávon, és ellenálljon az időjárásnak vagy a kisebb karcoknak is. Természetesen a kerámia-bevontra gondoltunk, ami már bizonyított többször is számunkra. Már a mosásnál kiderült, hogy bizony ebben a lakkrétegben is már megtalálható a vas-oxid, amit egy speciális anyaggal tudtunk csak eltávolítani. Majd több lépésben fényezéskorrekciót alkalmaztunk. Utolsó lépés volt az un. ”ékszeresítő polírozással” amivel végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Végezetül felvittük az autó felületére a KamikazeCollection kerámia bevonatot két rétegben, amely nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében!

Peugeot Traveller 2019 – A Szabadság élménye

1024 576 hozso

Egy újabb szalonból hozott autó, amin mégis 2 napot dolgoztunk. Sokan hiszik, hogy a szalonautó olyan hibátlan állapotú, hogy minden „aládolgozás” nélkül fel lehet rá kenni a kerámiát, ami igaz abban az esetben, ha nem törekszünk tökéletességre. Szerencsére a kedves ügyfél tudta, hogy hiába a szalonból hozott autót azért azon is van mit csinálni mielőtt a kerámia felkerül a felületre. Már a mosásnál kiderült, hogy bizony ebben a lakkrétegben is már megtalálható a vas-oxid, amit egy speciális anyaggal tudtunk csak eltávolítani. Folytatva munkánkat próbáltuk megtalálni a leginkább megfelelő anyagokat ahhoz, hogy tökéletesen szép és csillogó fénye legyen az autónak. Tesztelések során kerül kiválasztásra az az anyag, ami a legmagasabb fényt adja a felületnek. A nap hátralévő részén fényezéskorrekciót csináltunk a felületen a tökéletes csillogás elérésért. A második nap az autó tüzetes átnézése után kifújásra került a rések közül levegővel az oda telepedett polír maradvány, végül a zsírtalanítás következett. Mindezek után kerülhetett csak sor a két réteg kerámia felvitelére