Kerámia bevonat

kerámiavédelem

Porsche Cayenne E-hybrid. Mosoly az arcodon!

1024 683 hozso

Mivel a tulajdonos hosszútávra tervez új kedvencével ezért felkeresett minket, hogy a szép új szalon autójából csináljunk még szebbet. Tudta, hogy nálunk a minőségi munka sokkal inkább előtérbe kerül a mennyiségivel szemben. Ennek az az ára, hogy ügyfeleink több hetet, akár több hónapot is várnak ránk. Manapság egyre többen vannak azok az autótulajdonosok, akiknek nem mindegy, hogy hol és hogyan veszik kezelésbe szeretett autójukat!

Az ilyen prémium autónak minőségi védelem jár, melyet sokszorosan meghálál majd az évek folyamán. Az évszakok váltakozása is nyomot hagyhat a külső felületen, de egy jól megválasztott kerámia bevonattal sokat tehetünk hű „társunk” állapotáért. A bevonat mindamellett, hogy megfelelő ápolás (pl. kézi autómosó használata a gépi mosókkal szemben) mellett jól védi a felületet, sokat javít annak víztaszító képességén és kifakulásán, tökéletesen megtartja az autó fényét, csillogását. Természetesen a bevonat felvitele előtt itt is nagyon fontos volt a megelőző alapozás, kezelés, mely jóval több időt vesz igénybe, mint maga a kerámia felvitele. Soha nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a kerámia maga semmit nem ér, ha az autó tulajdonosa nem veszi komolyan ajánlásunkat és nem gondozza megfelelően autója felületét. A hosszan tartó tökéletes hatásért tenni kell. De megéri!

 

volvo s60 polestar

A legerősebb Volvo S60 polestar+

1024 683 hozso

Ez a Volvo S60 egy bemutató autó volt. A tulajdonos már járt nálunk, akkor egy másik autóját kezeltük kerámiabevonattal. A most hozott autón is nagyon sok munkára volt szükség ahhoz, hogy közel eredeti pompájában tündököljön a kezelés végére.

Első lépésként a fényezéskorrekcióhoz szükséges állapotot mértük fel. Átnéztük a felületen lévő karcok mennyiségét, súlyosságát, amire azért volt szükség, hogy átfogó képet kapjunk a felület állapotáról és így ki tudjuk választani a legmegfelelőbb anyagot és technológiát ahhoz, hogy a végeredmény tökéletes legyen!

A kerámiabevonattal ellátott felület védelmet nyújt többek között az UV sugárzás és mattulás ellen. A bevonatnak köszönhetően könnyen tisztítható lesz a felület. Köszönhetően annak, hogy a Volvo S60 teljes felületét elláttuk ezzel a védelemmel (beleértve az alufelniket és az összes üveget is), az autó külső takarításának ideje a töredékére csökkent, az így megtakarított időt pedig másra lehet fordítani. Hiszen, mint tudjuk a mai felgyorsult világunkba sajnos az időből van a legkevesebb!

Ahhoz, hogy Önnek is hasonlóan szépen ragyogjon autója mint ez a Volvo S60 -an nincs más dolga, mint felvenni velünk a kapcsolatot, hogy egy személyes találkozó alkalmával mindent pontosan átbeszéljünk a legapróbb részletekig, többek között azt is, hogy milyen technológiával és mennyi idő alatt tudjuk újjá varázsolni szeretett autóját!

 

mercedes w126

Sonderclasse, avagy W126 S-osztályú Mercedes Benz

1024 683 hozso

Hogyan tudjuk megőrizni egy több mint 30 éves W126 – os Mercedes Benz szépségét hosszútávon?

Fényezéskorrekció.

Teljes belsőtér kozmetika.

Kerámiabevonat.

Mercedes Benz W126. Egy igazi legenda! Ki ne ismerné, aki egy kicsit is ismeri az autós világot. A modellt 12 évig gyártották, ezzel pedig nem csak a leghosszabb ideig gyártott S-osztály címére pályázott, de a legkelendőbbre is, hiszen 1991-ig 818 036 darabot gyártottak belőle.

Sokunknak vágya, hogy ismét fiatalok lehessünk! Talán egyszer a tudomány erre is fog tudni gyógyírt találni! 😊 Azonban ez a technológia az autók számára már elérhető! A hozzánk Japánból érkezett 30 éves autóban csupán 40.000 km van. A tulajdonos több autoját is sikeresen megfiatalítottuk, így nem meglepő módon új szerzeményét is hozzánk hozta, hogy napjaink technológiájával ez a gyöngyszem is átessen „fiatalító” kezelésünkön.

Egy személyes találkozó alkalmával – amikor mi is megcsodálhattuk a mindenben eredeti állapotú autót – beszéltük át, hogy érdemes-e kerámiabevonattal kezelni a felület.

Fontos megjegyezni, hogy nem minden autót lehet ezzel a védelemmel ellátni. Döntésnél mindig figyelem vesszük a lakkréteg állapotát, a felület karcosságát és hogy a későbbiekben a tulajdonos hajlandó-e betartani a felület utógondozására tett javaslatunkat

Többnapos munkánk eredményeképpen az autó kívül-belül megújulva szinte a luxust idézi, hiszen az S-osztály ebben is mindig az élen járt! Bátran kijelenthetjük, hogy ez az autó csupa elismerő és irigykedő tekintetettel fog találkozni!

SUV Range Rover

SUV kerámia kezelésen. Irány a természet!

1024 683 hozso

Az autó tulajdonosa már nem először keresett fel bennünket. A mai felgyorsult világunkban, igazi feltöltődés lehet egy kis időt a szabadban eltölteni. Minden évszaknak megvan a maga szépsége! Az ősz a lombhullás, a színes falevelek, a napfény csodálatos ragyogása, a lombkoronák színes kavalkádjának időszaka. És itt jön a képbe a SUV. Ideális társ lehet azoknak, akik minél közelebbről szeretnék látni a természet ezer arcát.

Ebben a Range Rover Evoque SUV-ban a panorámatetőnek köszönhetően igazán közelről vehetjük szemügyre a felettünk elsuhanó fákat. A négykerék hajtásnak köszönhetően attól sem kell félnünk, hogy elakadunk az ismeretlen terepen.

Az ilyen autónak minőségi védelem jár

Természetesen a bevonat felvitele előtt itt is nagyon fontos volt a megelőző alapozás, kezelés, mely jóval több időt vesz igénybe, mint maga a kerámia felvitele. Soha nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a kerámia maga semmit nem ér, ha az autó tulajdonosa nem veszi komolyan ajánlásunkat és nem gondozza megfelelően autója felületét. A hosszan tartó tökéletes hatásért tenni kell. De megéri! Ez a SUV is két napon keresztül vett részt külső „wellness” szolgáltatásunkon, hogy tovább rója a kilométereket a természet lágy ölén.

kuxus mercedes

Luxus Mercedes extrákkal!

1024 683 hozso

A luxus mindenkinek más jelent. Vegyük alapul ezt a Mercedes Benz S560 – at! Az S osztály már alapból a prémium kategóriát képviseli. Minden féle földi jóval felszerelve. De akinek ez még nem elég, az plusz emelheti különböző extrákkal a luxus érzetét az autóban!

Térjünk vissza ehhez a munkánkhoz! 😊

A tulajdonosnak már csináltunk egy szép autót, amivel nagyon meg volt elégedve ezért nem is volt kérdéses, hogy ezt az autót is a mi kezeink ügyére bízza! A megbeszélteken kívül – mert itt is volt egy személyes találkozó, ahol a technikai kérdéseket vettük át – felmerült egy új dolog is a tulajdonos részéről. Mégpedig az autó komplett elejét szerette volna fóliáztatni. Természetesen ebben is tudtunk segíteni és szintén egy prémium kategóriás fóliát rakattunk fel az autóra. A képen láthatók a folyamatok.

Nézzük akkor, hogy mit is csináltunk.

Komplett belsőtér kozmetika. Itt a bőrülések eredeti állapotának a vissza állítása volt az első számú prioritásunk! Autónk belső tere kicsit olyan, mint a második otthonunk. A szép, tiszta és jó illatú autóban sokkal jobb érzés a vezetés, nemcsak a kedvünk lesz jobb, de a közérzetünk is.

Fényezéskorrekció. Ezt a munkafolyamatot több lépcsőben csináltuk. Minden sornál rászántuk azt az időt, amivel a legjobb hatást tudtuk elérni. Minél fényesebb lett a felület, annál jobban jöttek elő a felületen a hibák, amiket bizony még orvosolnunk kellett! Ez egy nagyon időigényes munka, pláne egy ekkora autónál. Nem véletlenül volt nálunk közel egy hétig ez az autó!

A fényezéskorrekció után, mielőtt a kerámiaréteg a felületre került volna, jöhetett az autó fóliázása. Majd az előírt száradás után, miután minden szennyeződéstől megszabadítottuk a felületet kezdhettük a kerámiázását! Ezt két rétegben csináltuk meg az előírt száradási idők betartásával! Nálunk nincsenek száradást elősegítő lámpák, mert mi a természetes kikeményedés vagy kötésnek vagyunk a hívei. Ezért vannak nálunk az autók több napig.

Az alufelnik is megkapták a kerámia védelmüket, hogy teljes legyen az összhang. Ekkora kerekek és egy ilyen erős motor mellett muszáj volt a kezelés, hogy megvédjük ezentúl a fékpor beleégésétől a felületet!

Az összes üveg felület is kezelve lett, mert a luxus érzéshez elengedhetetlen volt ezek védelme is!

Összegzésképpen, amíg nálunk volt az autó, minden olyan dologgal sikerült ellátnunk azt kívül és belül, amivel a luxus Mercedes színvonalat emelni tudtuk! Úgy mint a bőrbelső vagy kívülről a fekete metál fény, amit még mélyebbé tett a kerámiakezelésünk!

fekete skoda octavia vrs

Fekete Skoda Octavia VRS245 – Mert megérdemli!

1024 683 hozso

Ajánlás útján érkezett hozzánk ez a munkánk! Fontos számunkra az ilyen ügyfél mert ö már valamennyire tájékozottabb ebben a témában. Mert aki először jelentkezik be hozzánk, azt mindenképpen egy személyes megbeszélésre preferáljuk.

Ennél a fekete Skoda Octavia VRS 245-nél, már a telefonba a felmerülő kérdésekre válaszoltunk. De egy személyes találkozón, ahol élőben is láthattuk az autót, még egyszer átvettük lepésről lépésre, az egész technológia folyamatot.

Hiába a kevés kilométer, de azért voltak már karcok a felületen, amit helyre kellett hozzunk a tökéletes végeredmény elérése miatt!

A tulajdonos szavait idézve, „Most jött el az ideje a kerámiabevonatnak!”. Szerintünk jöhetett volna hamarabb is. 😊 Igaz, még kevés a kilométer az autóban, de mindannyian tudjuk, hogy nem lehet elég korán megvédeni a felület a külsérelmi nyomoktól!

Pontosan mit is csináltunk?

Több lépcsős fényezéskorrekciót. – Csak ezzel a technologiával lehet a karcokat kiszedni a felületből, mert a tökéletes felület, elengedhetetlen a kerámia számára. Karcos, lestrapált felületre ami nincs jól előkészítve nem fog a bevonat kellően a felülethez kötni ezért nem lesz tartós a bevonat élete!

Minden fényezett elemre felvittük a kerámiabevonatot. – A gépháztetőre, az ajtókra, a sárvédőkre az első és hátsó lökhárítókra stb…

Kezelve lettek az alumínium felnik. – Nem csak a nyári felnik, de pluszba a télikerekek is! Igy lesz tökéletes a védelem. Ezért nem fog nyáron a fékpór beleégni a felületbe, télen a latyak és a hó sem fog megtapadni a felületen így lesz könnyű a tisztítása a felniknek!

És, az összes üveg felülete is. – Amitól a víz gyönyörűen lepereg majd a teljes üvegfelületről. Ez a hatás  már kisebb sebességnél is érezhető lesz!

Elmondhatjuk, hogy a végeredmény, egy igazán exkluzív megjelenésű, fekete mágia színű Skoda Octavia VRS lett. Amit a tulajdonos bátran mutogathat és jó érzéssel gyűjtheti majd be az elismerő tekinteteket pillantásokat, amit a kerámiavédelme tesz pluszban egyedivé!

Nézd meg ezt a Skoda Octavia VRS munkánkat is!

sq7

A rettenthetetlen SQ7 (2020)

1024 576 hozso

Az autókozmetika nem csak nevében, de technológiájában is nagyon hasonlít az emberi arcápolási kezelésekhez. Ha a gépjármű felületén kisebb sérülések, karcok keletkeznek, akárcsak a bőrhibák esetén, arra törekszünk, hogy az alsóbb rétegek megóvásával, de eltüntessük nem kívánt részeket.

Ahogyan az emberekkel foglalkozó kozmetikus sem eshet arcbőrünknek mindennel egyszerre, – mert az egészséges bőrben a sok vegyi anyag nagyobb kárt tenne, mint amennyire élvezhetnénk azok pattanások elleni hatását – úgy nekünk is pontosan át kell gondolnunk a felület felmérése után, hogy mely termékek kombinációjával tudjuk a legszebb eredményt elérni a lakkréteg megóvása mellett.

Bár a kerámiabevonat nem fedi el a hibákat, mégis ezt tekintenénk a smink megfelelőjének a hasonlatunkban. A kerámia védi a felületet a kisebb sérülések ellen, míg ez a dekorkozmetikumokról – tudtommal – nem igen mondható el. Az viszont mindkettőben közös, hogy kiváló finish-t csak akkor kaphatunk, ha az alatta lévő felület hibátlan, hiszen csak így tudja hosszú ideig megőrizni tartósságát és szépségét.

Bár ez a gyönyörű SQ7-es modell vadonatúj, 2020-as design, az ókori Görögországban valószínűleg a Taigetoszról taszították volna a mélybe az állapota miatt. 1 hónapos kora ellenére korántsem bababőrrel érkezett hozzánk az autó, szomorúan vettük tudomásul, hogy a szakszerűtlen mosási technológia olyan karcokat ejtett a felületén, mintha egy 5 éves jármű lenne. Nagyon óvatosak voltunk mindvégig, hogy csakis javítsuk és tökéletessé tegyük a felületet, mert mi is rengeteget árthattunk volna a nem megfelelő technikával. Egy ilyen autó pedig a legjobbat érdemli, így a fényezéskorrekció után két réteg kerámiabevonattal óvtuk meg munkánk gyümölcsét.

Sokan kérdezik, hogy mi a titkunk, hogyan csináljuk! Természetesen a szakértelmen és a legkiválóbb termékeken kívül azt kell mondanom, hogy a türelem egy kulcs tényező szépítés közben. Mindig elegendő időt szánunk a lakkozás átnézésére, a hibák felfedésére, minden egyes munkafolyamatra és a lakkréteg vastagságának folyamatos mérésére.
audi q3 s-line

Audi Q3 S-line – Praktikus, sportos és fiatalos.

1024 576 hozso

Vannak tipikus családi autók, amik arra szolgálnak, hogy a gyerekekkel és sok csomaggal utazva is kényelmesen elférjünk. Ezek az amerikai filmekből ismert tolóajtós, hétszemélyes járgányok. Egy ilyen négykerekű /Audi Q3 S-line/ valóban nagyon kényelmes és biztonságos arra, hogy a benne ülők átszeljék akár az országhatárokat is. DE! Az ilyen modellek, mint vezetési élmény nem nyújtanak túl sokat. Nincs kemény futómű, féktelen lóerő, csikorgó gumi.

Akik nagy helyet és teret igényelnek az utakon az izgalmat megőrizve, azoknak az Audi SUVjait ajánljuk. Ezek szintén rendelkeznek az előbb felsorolt pozitív tulajdonságokkal, mégis sportosak és vagányak. Az Audi Q sorozatának modelljei ma már rengeteg formában és méretben elérhetőek, így tényleg mindenki kedvére válogathat, ám talán méretet és funkciót tekintve a Q3-as modell a legjobb. Elég tágas ahhoz, hogy tényleg kényelmesen egy nagy beltérben érezzük magunkat, viszont még a belváros szűk utcái és parkolóhelyei sem okoznak fejtörést a méreteivel.

Ez a gyönyörű fehér Audi Q3 S-line egy 2019-es modell, vagyis a legújabb design. Fényezéskorrekcióra és két réteg kerámiára érkezett hozzánk, hogy a gyári állapotot megtartva, sőt feljavítva élvezhesse a tulaj a kellemes utakat.

Gyönyörű szép Audikat itt is megtudják nézni!

Audi Q3 S-line – Minden az ő terepe

1024 576 hozso

Ha szeretsz nagyokat kirándulni, és néha-néha az igazán szép kilátásért letérsz az aszfaltozott útról is, akkor hű társadat az Audi Q3-as modelljében találod meg, ezt garantáljuk. Nagy testvéreihez hasonlóan (Q5,Q7,Q8) ez a SUV is igazán luxus belső térrel rendelkezik, viszont méreteit tekintve – bár a személyautókhoz képest még mindig magasabban ülünk – hosszra és szélességre is jóval szolidabb centiket öltött. Ez azt jelenti, hogy rendelkezik minden terepre alkalmas tulajdonsággal, mégsem kell aggódni, hogy a szűkebb ösvényeken a faágak összekarcolják az autót vagy, hogy hogyan találunk magunknak elég nagy helyet tömött parkolóban.

A modell további előnye, hogy a legnagyobb SUV-okkal szemben kialakításának hála sokkal biztosabban fekszik fel az útra. Nagyon stabil a kanyarokban és a feszes futómű ellenére az útburkolati hibákat szinte alig érezni az utastérben – mondjuk a 18-as abroncsoknak hála – ami nem is meglepő.

A prémium minőségű kistesóra mi is nagyon vigyáztunk: a szokásos fényezéskorrekció után két réteg kerámiabevonattal járultunk hozzá további útjaihoz.

 

audi s6 2020

Audi S6 2020 – Báránybőrbe bújtatott farkas

1024 576 hozso

Ültél már úgy autóban, hogy szinte remegve indítottad be a motort? Amikor az izgatottság mellett egy hajszálnyi félelem is volt benned?

Ennek a vadonat új Audi S6 -nak a  legnagyobb varázsa abban rejlik, hogy nem tudja az ember mire számítson tőle. Külső vonalvezetése magasztos, tekintélyt parancsoló, mely érzést  a belső design csak megerősít. Ez az autó követeli magának a tiszteletet, szinte már-már engedélyt kell kérned, hogy beleülhess vagy vezethesd.

Amikor pedig a volán mögé jutsz, nagyon vigyázz, mert amint beindítod, felfoghatatlan élményben lesz részed. Már az megrészegítő, ahogyan a műszerek életre kelnek, nem is beszélve arról, amikor lábadat óvatosan a gázpedálra csúsztatod. A közel 400 LE-s autó gyorsulása mind a sofőr, mind az utasok arcára mosolyt csal.

Veszélyes, mert az első utazási élmény után teljesen beleszeretsz, szinte függőjévé válsz. Azonnal birtokolni akarod, mert jár neked ez az Audi S6. Hogy honnan ismerem ennyire jól ezt az érzést?! Volt szerencsénk az autóval dolgozni, ő is a fényezéskorrekció után két réteg kerámia bevonatra volt vendégünk, és mondanunk sem kell, mély ámulatba ejtett mindnyájunkat a fenevad.

Itt látható egy ördögi páros. Audi S8