Mercedes fényezés védelem

Mercedes E190 2.6 Opti Gloss Coat kerámiával kezelve

1024 576 hozso

Az autó egy 1992-es /24 éves/ Mercedes Benz E190

Az autó tulajdonosa érdeklődött – mivel ő még hosszútávon gondolkodik, ebben az autóban – milyen technológiával tudnánk megőrizni az autója eredetiségét, hogy az autó fénye csillogó maradjon hosszútávon, és ellenálljon az időjárásnak vagy a kisebb karcoknak is.

Természetesen a kerámiabevontra gondoltunk abból is az Opti-Coat-ra ami már bizonyított többször is számunkra.

Csak tudni kell, hogy hogy kezdjünk hozzá és milyen termékekkel érhető el ez a magas minőségi munka, amit mi is csináltunk ezen a kissé kopott autón! Ahhoz, hogy ezt elérjük sok előkészítésre volt szükség a felületen, az autó bizonyos részeit sajnos be kellett csiszolni a mély karcok miatt, majd több lépésben korrekciós polírozást alkalmaztunk, mert csak ez a technológia tudja, a csiszolópapír által hagyott nyomokat eltüntetni. Harmadik lépésben az un. ”ékszeresítő polírozással” végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, mert sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot

Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében!

Mercedes Benz CLS – Opti Gloss Coat kerámiával kezelve

1024 576 hozso

Az autót nemrégiben vásárolta a kedves ügyfél. Szerette volna a saját igényeihez igazítani az autó külsejét. A volt tulajdonos sajnos az időhiány miatt valószínű, hogy a gépi mosók nyújtotta gyorsaságot választotta. Ez meg is látszott a felületén az autónak, mert iszonyúan össze volt karcolva. A mostani gazdája elgondolkodott rajta, hogy inkább lefényezteti az egész autót, de ekkor ajánlottak neki minket és így került hozzánk az autó, ahol végül sikerült helyre állítanunk még az eredeti szalon állapotnál is szebb felületet, amit az Opti Gloss Coat kerámiával fejeztünk be.

Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ekkor már jól látható volt, hogy az autó bizonyos részein olyan mélyek a karcok, hogy azt sajnos már nem lehet korrekciós polírozással megoldani, ezért az autó felületét be kellett csiszoljuk, mert csak ezzel az eljárással tudtuk a karcok nagy részét megszüntetni. Folytatásként korrekciós polírozást alkalmaztunk több lépcsőben, mert csak ezzel a technológiával tudtuk, visszaadni a csiszolópapír által benne hagyott nyomok eltüntetését, visszafinomítását! A több órás munkánkat követően sikerült a nagyon mély karcok és a csiszoló papír által bene hagyott, nyomokat visszapolírozni, visszafényesíteni, ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot.

  • 1
  • 2