Archives

fekete skoda octavia vrs

Fekete Skoda Octavia VRS245 – Mert megérdemli!

Ajánlás útján érkezett hozzánk ez a munkánk! Fontos számunkra az ilyen ügyfél mert ö már valamennyire tájékozottabb ebben a témában. Mert aki először jelentkezik be hozzánk, azt mindenképpen egy személyes megbeszélésre preferáljuk.

Ennél a fekete Skoda Octavia VRS 245-nél, már a telefonba a felmerülő kérdésekre válaszoltunk. De egy személyes találkozón, ahol élőben is láthattuk az autót, még egyszer átvettük lepésről lépésre, az egész technológia folyamatot.

Hiába a kevés kilométer, de azért voltak már karcok a felületen, amit helyre kellett hozzunk a tökéletes végeredmény elérése miatt!

A tulajdonos szavait idézve, „Most jött el az ideje a kerámiabevonatnak!”. Szerintünk jöhetett volna hamarabb is. 😊 Igaz, még kevés a kilométer az autóban, de mindannyian tudjuk, hogy nem lehet elég korán megvédeni a felület a külsérelmi nyomoktól!

Pontosan mit is csináltunk?

Több lépcsős fényezéskorrekciót. – Csak ezzel a technologiával lehet a karcokat kiszedni a felületből, mert a tökéletes felület, elengedhetetlen a kerámia számára. Karcos, lestrapált felületre ami nincs jól előkészítve nem fog a bevonat kellően a felülethez kötni ezért nem lesz tartós a bevonat élete!

Minden fényezett elemre felvittük a kerámiabevonatot. – A gépháztetőre, az ajtókra, a sárvédőkre az első és hátsó lökhárítókra stb…

Kezelve lettek az alumínium felnik. – Nem csak a nyári felnik, de pluszba a télikerekek is! Igy lesz tökéletes a védelem. Ezért nem fog nyáron a fékpór beleégni a felületbe, télen a latyak és a hó sem fog megtapadni a felületen így lesz könnyű a tisztítása a felniknek!

És, az összes üveg felülete is. – Amitól a víz gyönyörűen lepereg majd a teljes üvegfelületről. Ez a hatás  már kisebb sebességnél is érezhető lesz!

Elmondhatjuk, hogy a végeredmény, egy igazán exkluzív megjelenésű, fekete mágia színű Skoda Octavia VRS lett. Amit a tulajdonos bátran mutogathat és jó érzéssel gyűjtheti majd be az elismerő tekinteteket pillantásokat, amit a kerámiavédelme tesz pluszban egyedivé!

Nézd meg ezt a Skoda Octavia VRS munkánkat is!

Škoda Octavia VRS – fényezéskorrekció

A kedves ügyfél felkeresett minket, hogy tudnák-e rajta segíteni olyan tekintetben, hogy az autót a saját ízlésének megfelelő állapotúra varázsoljuk! Annyi volt a kérése, hogy próbáljuk meg vissza adni a felületnek a csillogását. Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ekkor már jól látható volt, hogy előttünk már próbálkoztak az autó szépségét megőrizni egy polírozással és gondolom waxolással, de ez sajnos nem sikerült, mint a képeken is látható. Bele is csiszoltak az autó felületébe, a csiszoló nyomok és a kavargó hologramok nekünk is feladták a leckét. Az autó bizonyos részein olyan mélyek voltak a karcok, és olyan hologramos az egész felület, hogy azt sajnos már nem tudtuk csak többlépcsős fényezés korrekcióval megoldani, ezért az autó felületét nekünk is be kellett csiszoljuk, mert csak ezzel az eljárással tudtuk a karcok nagy részét megszüntetni. Egész napos munkával sikerült a nagyon mély karcok és a csiszoló papír által benne hagyott, nyomokat visszapolírozni, visszafényesíteni, ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a japán kamikazeinfinity waxot a felületre, ami hosszútávon fogja védeni az autót. A Kamikazeinfinity wax mély, vizes hatású fényt kölcsönöz a fényezésnek. A végeredmény: egy fantasztikusan tartós gyönyörű fényes felület, a víz egyszerűen lepereg róla (lótusz effektus), a piszok könnyen eltávolítható és a festéket védi a bevonat hosszú időn keresztül.

Škoda Octavia 230 VRS – Ceramic Pro “EZÜST” csomag

Az autót nemrégiben vásárolta a kedves ügyfél. Felkeresett minket, hogy tudnák-e rajta segíteni olyan tekintetben, hogy az autót a saját ízlésének megfelelő állapotúra varázsoljuk! Az autó külsejét szerette volna rendbe rakatni velünk, mert hosszútávra tervez az autóval. Mint kiderült már gondolkodott kerámia bevonaton, de nem volt hozzá bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük a bevonatot így minket választott.

A CERAMIC PRO ”EZÜST” csomagját választotta, amely a következüket tartalmazza:

2 réteg CERAMIC PRO 9H

1 réteg CERAMIC PRO LIGHT a teljes karosszérián és lámpatesteken.

1 réteg CERAMIC RAIN az üvegekre. Kívül a műanyag vagy gumi felület ápolása CERAMIC PLASTIK-kal történik. Az alufelni ápolása kívül CERAMIC PRO WHEEL & CALIPER-rel.

A végeredmény https://www.youtube.com/watch?v=dqM1aFpxhEc

Az autó felületén látni lehetett, hogy inkább a gépi mosók nyújtotta gyorsaságot választotta előző gazdája, mint a kézi mosók adta lehetőséget. Ennek lett az eredménye a sok karc és kavargó hologram a felületen. Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ekkor már jól látható volt, hogy előttünk már próbálkoztak az autó szépségét megőrizni egy polírozással és gondolom waxolással, de ez sajnos nem sikerült, mint a képeken is látható. Bele is csiszoltak az autó felületébe, a csiszoló nyomok és a kavargó hologramok nekünk is feladták a leckét. Első lépésként egy „durva” pasztát viszünk a felületre, ami a nagyobb karcok mélységéig csiszolja a lakkozást. Nem árt azonban tudni, hogy minden autó más és más vastagságú lakkréteggel rendelkezik, ezért a mi technológiánkkal csak a kellő mélységig koptatjuk a lakkozást, mert lehetséges, hogy az autónak még az évek során szüksége lehet néhány hasonló kezelésre. A második lépcső a fényesítésé, ahol a gyári fényt nyerjük vissza. Az autótulajdonosok nagy része már ennél a fázisnál elégedett az eredménnyel, de van még egy harmadik lépcső azoknak, akik a gyári állapoton túlmutató autót akarnak. Itt már az autó fénye az ékszerek csillogásához hasonlít. Most, hogy a felület már tökéletesen sima és karcmentes nem állunk meg. A fény gyönyörűen tükröződik, következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Majd az összes üvegre felvittünk egy prémium nano bevonatot, amely erős védelmet képez az üveg felületen, és amely megakadályozza a lapátok súrlódását és kopását. A bevonat az esővizet, csapadékokat már 80 km/ó-nál is taszítja, könnyítve az éjszakai és nappali kilátást.

A Ceramic Pro 9H állandó kötést képez a felületen, kémiailag kötődik a lakkréteghez. Ez egy rendkívül tartós védőbevonat, amely védi a gépkocsi festékét vagy más felületét a káros szennyeződésekétől. A Ceramic Pro 9H egyedülálló formulája lehetővé teszi több rétegben való alkalmazását, ami azt jelenti, hogy a bevonat vastagsága további rétegekkel megnövelhető, így jobb karcállóságú vastagabb / keményebb bevonatot képez a felületen.