Škoda Octavia TSI 4X4 – kerámia kezelése

A kedves ügyfél szereti a szép autóját és vigyáz is rá, ezért szerette volna közel tökéletes állapotban tudni.

A kedves ügyfél szereti a szép autóját és vigyáz is rá, ezért szerette volna közel tökéletes állapotban tudni. Látva munkáinkat felkeresett, hogy a nemrég vásárolt autóját szépítsük meg. Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton, de nem volt hozzá bizodalma, de egy kedves ismerőse ajánlására akinek már csináltunk ilyen kezelést az autóján így minket választott. Örömmel elvállaltuk. Megbeszéltük, hogy mit mivel tudnánk úgy megcsinálni, hogy mi is és az Ő is maximálisan elégedett, legyen. A folyamat alatt megtisztítottuk a felületet az erős kontaminációtól ahol mi is meglepődtünk, hogy mennyi szennyeződés és vas részecske volt már a fényezésen és a különböző elemeken, majd fényezés korrekción esett át. Minden felület hosszútávú és megfelelő védelmet kapott a legjobb termékek használatával. Az autó kozmetikáját az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással folytattuk, amivel kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ezután fényezéskorrekciót csináltunk – mert hiába fiatal az autó és nagyon vigyáztak rá óhatatlanul kisebb karcok, hologramok kerültek az autó felületére – és csak ez a technológia adja vissza a tökéletes felületet. Ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot két rétegben, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! A Ceramic Pro 9H állandó kötést képez a felületen, kémiailag kötődik a lakkréteghez. Ez egy rendkívül tartós védőbevonat, amely védi a gépkocsi festékét vagy más felületét a káros szennyeződésekétől. A Ceramic Pro 9H egyedülálló formulája lehetővé teszi több rétegben való alkalmazását, ami azt jelenti, hogy a bevonat vastagsága további rétegekkel megnövelhető, így jobb karcállóságú vastagabb / keményebb bevonatot képez a felületen. Majd az összes üvegre felvittünk CERAMIC PRO RAIN bevonatot, amely erős védelmet képez az üveg felületen, és amely megakadályozza a lapátok súrlódását és kopását. A bevonat az esővizet, csapadékokat már 80 km/ó-nál is taszítja, könnyítve az éjszakai és nappali kilátást.

Referencia részletek

A Ceramic Pro 9H egyedülálló formulája lehetővé teszi több rétegben való alkalmazását, ami azt jelenti, hogy a bevonat vastagsága további rétegekkel megnövelhető, így jobb karcállóságú vastagabb / keményebb bevonatot képez a felületen.

  • autokerámia
  • Ceramic pro 9H
  • ezüst csomag
  • felület védelem
  • fényezéskorrekció
  • kerámia bevonat
  • Škoda kerámia bevonat

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé.