kamikaze Infinity wax

Lexus NX300h F Sport- Az ütős hibrid crossover

1024 576 hozso

A kedves ügyfél telefonon érdeklődőt, hogy milyen termékekkel dolgozunk és mennyire lesz tartós a védelem. Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton és több céget is felhívott, de nem volt hozzájuk bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük ezt a terméket így minket választott. Kevés kilométer volt az autóban. A tulajdonos kérte hogy a felületére vigyük fel a Kamikazecollection kerámiáját két rétegben, plusz az összes üvegre tegyünk nanobevonatot plusz a felnikre is tegyünk bevonatot a hosszútávú védelem érdekében. A képeken jól látszik, hogy hiába a kevés kilométer azért mi még tudtunk rajta változtatni és kellett is, mert találtunk a felületen kisebb karcokat is, amik csak a reflektorok fényénél látszanak, így ezeket is ki kellett javítanunk, hogy a kerámiát a legtökéletesebb felületre tudjuk felvinni. A végeredmény még szebb és még csillogóbb lett az autó színe és a felülete.

Ford Explorer ST

1024 576 hozso

A kedves ügyfél látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, szépítsük meg. Azt is szerette volna tudni – mivel ő még hosszútávon gondolkodik, ebben az autóban – milyen technológiával tudnánk megőrizni az autója eredetiségét, hogy az autó fénye csillogó maradjon hosszútávon, és ellenálljon az időjárásnak vagy a kisebb karcoknak is. Természetesen a kerámia-bevontra gondoltunk, ami már bizonyított többször is számunkra. Már a mosásnál kiderült, hogy bizony ebben a lakkrétegben is már megtalálható a vas-oxid, amit egy speciális anyaggal tudtunk csak eltávolítani. Majd több lépésben fényezéskorrekciót alkalmaztunk. Utolsó lépés volt az un. ”ékszeresítő polírozással” amivel végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Végezetül felvittük az autó felületére a KamikazeCollection kerámia bevonatot két rétegben, amely nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében!

Toyota CHR Selection

1024 576 hozso

Egy újabb szalonból hozott autó érkezett hozzánk. Sokan hiszik, hogy a szalonautó olyan hibátlan állapotú, hogy minden „aládolgozás” nélkül fel lehet rá kenni a kerámiát, ami igaz abban az esetben, ha nem törekszünk tökéletességre. Szerencsére a kedves ügyfél tisztában volt ezzel így tudta, hogy hiába a szalonból hozott autót azért azon is van mit csinálni mielőtt a kerámia felkerül a felületre. Már a mosásnál kiderült, hogy bizony ebben a lakkrétegben is már megtalálható a vas-oxid, amit egy speciális anyaggal tudtunk csak eltávolítani. A szennyeződés valószínűleg a szállítás során kerülhetett a felületre.  Folytatva munkánkat próbáltuk megtalálni a leginkább megfelelő anyagokat ahhoz, hogy tökéletesen szép és csillogó fénye legyen az autónak. Tesztelések során kerül kiválasztásra az az anyag, ami a legmagasabb fényt adja a felületnek. A nap hátralévő részén fényezéskorrekciót csináltunk a felületen a tökéletes csillogás elérésért. A második nap az autó tüzetes átnézése után kifújásra került a rések közül levegővel az oda telepedett polír maradvány, végül a zsírtalanítás következett. Mindezek után kerülhetett csak sor a kerámia felvitelére.

Audi A6 3.0 TDI Quattro

1024 576 hozso

Az autót nemrégiben vásárolta a kedves ügyfél. Felkeresett minket, hogy tudnák-e rajta segíteni olyan tekintetben, hogy az autót a saját ízlésének megfelelő állapotúra varázsoljuk! Az autó külsejét szerette volna rendbe rakatni velünk, mert hosszútávra tervez az autóval. Mint kiderült már gondolkodott egy hasonló kerámia bevonaton, de nem volt hozzá bizodalma, de látva munkáinkat és azt, hogy már több autóra is felvittük ezt a terméket így minket választott. Az autó felületén látni lehetett, hogy inkább a gépi mosók nyújtotta gyorsaságot választotta előző gazdája, mint a kézi mosók adta lehetőséget. Ennek lett az eredménye a sok karc és kavargó hologram a felületen. Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ekkor már jól látható volt, hogy előttünk már próbálkoztak az autó szépségét megőrizni egy polírozással és gondolom egy kerámiabevonat applikálásával, de ez sajnos nem sikerült, mint a képeken is látható. Bele is csiszoltak az autó felületébe, a csiszoló nyomok és a kavargó hologramok nekünk is feladták a leckét. Ahhoz, hogy a tökéletesnél is szebb felületet tudjunk elérni, ezért az autó felületét be kellett csiszoljuk, mert csak ezzel az eljárással tudtuk a karcok nagy részét megszüntetni. Első lépésként egy „durva” pasztát viszünk a felületre, ami a nagyobb karcok mélységéig csiszolja a lakkozást. Nem árt azonban tudni, hogy minden autó más és más vastagságú lakkréteggel rendelkezik, ezért a mi technológiánkkal csak a kellő mélységig koptatjuk a lakkozást, mert lehetséges, hogy az autónak még az évek során szüksége lehet néhány hasonló kezelésre. A második lépcső a fényesítésé, ahol a gyári fényt nyerjük vissza. Az autótulajdonosok nagy része már ennél a fázisnál elégedett az eredménnyel, de van még egy harmadik lépcső azoknak, akik a gyári állapoton túlmutató autót akarnak. Itt már az autó fénye az ékszerek csillogásához hasonlít. Most, hogy a felület már tökéletesen sima és karcmentes nem állunk meg. A fény gyönyörűen tükröződik, következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Végezetül felvittük az autó felületére a Kamikaze Collection Emrei kerámia bevonatait, amely nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem, és ellenáll ezeknek az anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. Majd az összes üvegre felvittünk egy prémium nano bevonatot, amely erős védelmet képez az üveg felületen, és amely megakadályozza a lapátok súrlódását és kopását. A bevonat az esővizet, csapadékokat már 80 km/ó-nál is taszítja, könnyítve az éjszakai és nappali kilátást. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében!

Mercedes Benz W124 200D 75e km.

1024 576 hozso

Az autó tulajdonosa érdeklődött – mivel ő még hosszútávon gondolkodik, ebben az autóban – milyen technológiával tudnánk megőrizni az autója eredetiségét, hogy az autó fénye csillogó maradjon hosszútávon, és ellenálljon az időjárásnak vagy a kisebb karcoknak is. Természetesen a kerámiabevontra gondoltunk, ami már bizonyított többször is számunkra. Csak tudni kell, hogy hogyan kezdjünk hozzá és milyen termékekkel érhető el az a minőségi munka, amit mi is csináltunk ezen az autón! Ahhoz, hogy ezt elérjük sok előkészítésre volt szükség a felületen,  majd több lépésben fényezéskorrekciót alkalmaztunk, mert csak ez a technológia tudja, a csiszolópapír által hagyott nyomokat eltüntetni. Harmadik lépésben az un. ”ékszeresítő polírozással” végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, mert sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna, a kerámia bevonatot. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében!

BMW X3 M40i – Csúcsra járatva!

1024 576 hozso

A kedves ügyfél szereti a szép autóját és vigyáz is rá, ezért szerette volna közel tökéletes állapotban tudni. Látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, amit nemrég vásárolt szépítsük meg. Örömmel elvállaltuk. Megbeszéltük, hogy mit mivel tudnánk úgy megcsinálni, hogy mi is és Ő is maximálisan elégedett, legyen. Minden felület hosszútávú és megfelelő védelmet kapott a legjobb termékek használatával. Az autó kozmetikáját az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással folytattuk, amivel kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ezután fényezéskorrekciót csináltunk – mert hiába nagyon vigyáztak rá óhatatlanul kisebb karcok, hologramok kerültek az autó felületére – és csak ez a technológia adja vissza a tökéletes felületet. Ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében! A KamikazeCollection Zipang kerámia bevonat nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem, illetve ellenáll ezeknek anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez.

Ford Mustang 5.0 V8 – Még inkább Mustang

1024 576 hozso

Egy újabb szalonból hozott autó, amin mégis 2 napot dolgoztunk. Sokan hiszik, hogy a szalonautó olyan hibátlan állapotú, hogy minden „aládolgozás” nélkül fel lehet rá kenni a kerámiát, ami igaz abban az esetben, ha nem törekszünk tökéletességre, mert hiába a szalonból hozott autó azért azon is van mit csinálni mielőtt a 2 réteg kerámia felkerül a felületre. Már a mosásnál kiderült, hogy bizony ebben a lakkrétegben is már megtalálható a vas-oxid, amit egy speciális anyaggal tudtunk csak eltávolítani. A szennyeződés valószínűleg a szállítás során kerülhetett a felületre, Folytatva munkánkat próbáltuk megtalálni a leginkább megfelelő anyagokat ahhoz, hogy tökéletesen szép és csillogó fénye legyen az autónak. Tesztelések során kerül kiválasztásra az az anyag, ami a legmagasabb fényt adja a felületnek. A nap hátralévő részén fényezéskorrekciót csináltunk a felületen a tökéletes csillogás elérésért. A második nap az autó tüzetes átnézése után kifújásra került a rések közül levegővel az oda telepedett polír maradvány, végül a zsírtalanítás következett. Mindezek után kerülhetett csak sor a kerámia felvitelére.

Škoda Octavia VRS – Kamikaze Collection Zipang bevonattal kezelve

1024 576 hozso

A kedves ügyfél látva munkáinkat felkeresett, hogy szeretett autóját, amit nemrég vásárolt szépítsük meg. Azt is szerette volna tudni – mivel ő még hosszútávon gondolkodik, ebben az autóban – milyen technológiával tudnánk megőrizni az autója eredetiségét, hogy az autó fénye csillogó maradjon hosszútávon, és ellenálljon az időjárásnak vagy a kisebb karcoknak is. Természetesen a kerámiabevontra gondoltunk, ami már bizonyított többször is számunkra. Csak tudni kell, hogy hogy kezdjünk hozzá és milyen termékekkel érhető el ez a magas minőségi munka, amit mi is csináltunk ezen a nagyon karcos és kissé kifakult autón! Ahhoz, hogy ezt elérjük sok előkészítésre volt szükség a felületen, az autó bizonyos részeit sajnos be kellett csiszolni a mély karcok miatt, majd több lépésben fényezéskorrekciót alkalmaztunk, mert csak ez a technológia tudja, a csiszolópapír által hagyott nyomokat eltüntetni. Harmadik lépésben az un. ”ékszeresítő polírozással” végül sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, mert sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna, a kerámia bevonatot. Utolsó lépésként felvittük a kerámia bevonatot, így biztosítva az autó hosszútávú védelmét az időjárás viszontagságai ellen! Végezetül felvittük az autó felületére a KamikazeCollection Miyabi + Zipang kerámia bevonatot, amely nem bomlik le és nem távolítható el, és ellenáll a vegyi anyagoknak is, plusz létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. Végeredményként elmondhatjuk, hogy teljes mértékben meg tudtuk az autó eredetiségét őrizni és a tulajdonos is még hosszú távon gyönyörködhet kedvencében!

Mazda CX 5 – A vezetési élmény új dimenziói

1024 577 hozso

Egy újabb szalonból hozott autó, amin mégis 2 napot dolgoztunk. Sokan hiszik, hogy a szalonautó olyan hibátlan állapotú, hogy minden „aládolgozás” nélkül fel lehet rá kenni a kerámiát, ami igaz abban az esetben, ha nem törekszünk tökéletességre. Ez az autó viszont nagyon karcos állapotban volt! Nekünk is feladta a leckék, hogy milyen technológiával fogjuk a munkát csinálni. Szerencsére a kedves ügyfél tudta, hogy hiába a szalonból hozott autót azért azon is van mit csinálni mielőtt a kerámia felkerül a felületre. Már a mosásnál kiderült, hogy bizony ebben a lakkrétegben is már megtalálható a vas-oxid, amit egy speciális anyaggal tudtunk csak eltávolítani. A szennyeződés valószínűleg a szállítás során kerülhetett a felületre. Folytatva munkánkat próbáltuk megtalálni a leginkább megfelelő anyagokat ahhoz, hogy tökéletesen szép és csillogó fénye legyen az autónak. Tesztelések során kerül kiválasztásra az az anyag, ami a legmagasabb fényt adja a felületnek. A nap hátralévő részén fényezéskorrekciót csináltunk a felületen a tökéletes csillogás elérésért. A második nap az autó tüzetes átnézése után kifújásra került a rések közül levegővel az oda telepedett polír maradvány, végül a zsírtalanítás következett. Mindezek után kerülhetett csak sor a kerámia felvitelére

Így készült:

BMW 750Li Individual xDrive – A vezető luxus.

1024 576 hozso

Ennek az autónak a színét úgy hívják hogy AZURIT fekete metál.
Ez a vonzó fényezés csak közvetlenül a ráeső fényben fedi fel a maguk teljességében az erényeit. Az ásványi rézlazúrhoz hasonlóan a felület a feketétől a türkiz csillogású sötétkékig terjedő árnyalatban ragyog.

Az autó viszonylag fiatal. A tulajdonos szerette volna a saját igényeihez mérten a külsejét hosszútávon tartós védelemmel ellátni! Az autó kozmetikáját az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással folytattuk, amivel kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ezután fényezéskorrekciót csináltunk több lépcsőben – mert hiába fiatal az autó és nagyon vigyáztak rá óhatatlanul kisebb karcok, hologramok kerültek az autó felületére – és csak ez a technológia adja vissza a tökéletes felületet. Ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a Kamikaze Collection Enrei Coat prémium kerámia bevonatot. Végezetül felvittük az autóra a kerámia bevonatot